Idén július 19-21. között rendezik a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A MÁV-HÉV, a Volánbusz és a MÁV-START járatai ezúttal is egyszerű és gyors megoldást jelentenek a Hungaroringre érkezőknek.
Szerző(k): Horváth TiborA kiválasztott fiatalok a vonat mellett más közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek, buszt vagy kompot is, illetve kivételes esetekben a repülőjegyre is felhasználható az igazolvány.
Szerző(k): Horváth TiborAz első adatok szerint a 20 éve várt tarifaközösség bevezetése után a budapestiek kiálltak, és kitartottak a Budapest-bérlet mellett – közölte a főpolgármester.
Szerző(k): Horváth TiborA megszűnő bérletek helyett a fővárosban is érvényes vármegyei és országos bérleteket lehet majd használni.
Szerző(k): Vermes ÁdámAz építési és közlekedési miniszter arról is beszélt egy rádióinterjúban, hogy nem kíván indulni a hódmezővásárhelyi polgármesteri posztért.
Szerző(k): Vermes ÁdámLázár János debreceni sajtótájékoztatóján a Budapest-bérlet jövőjéről is beszélt.
Szerző(k): Vermes ÁdámA miniszter teljesen átstrukturálná a jegy- és bérletrendszert, segítene a pedagógusoknak és az egészségügyi dolgozóknak is.
Szerző(k): EconomxÉrdemes lépnie annak, aki téli sportüdülést tervez Ausztriában, mivel gyors ütemben telítődnek a szállodák a magyarok körében is népszerű síparadicsomokban.
Szerző(k): Thurzó KatalinSzeptember 1-től száz forinttal többe kerül a vonaljegy a BKK járatain, a bérletek ára viszont továbbra sem változik.
Szerző(k): Horváth Tibor