A kormány célja, hogy évről-évre mindig egyre könnyebb legyen a családalapítás Magyarországon - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Novák Katalon a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielA Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint az adósságfék szabályok nem korlátozzák az egyes állami támogatások igénybevételét, a speciális konstrukciók céljának elérését pedig több esetben kivételszabályokkal és a piaci gyakorlatok egységesítésével segíti a jegybank - áll az MNB szerda esti közleményében.
Szerző(k): Szabó DánielJúlius 1-től lehet igényelni az állami támogatást a három- vagy több gyerekes családoknak a hétszemélyes autók vásárlására. A 2,5 millió forintnyi ingyenpénzt - a Jóautók.hu felmérése alapján - leginkább ezekre a típusokra fordítanák a magyarok.
Szerző(k): Szabó DánielÚjabb húsz településen kezdődhetnek bölcsődei fejlesztések mintegy kétmilliárd forint költségvetési támogatásból a bölcsődei fejlesztési program keretében - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t.
Szerző(k): Szabó DánielJúlius 1-jétől indul a falusi csok, a kormány legutóbbi ülésén döntött a támogatás részletszabályairól - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTöbb mint 75 milliárd forint összegben adtak személyi kölcsönöket a bankok az év első két hónapjában, ez 2010 óta a legmagasabb adat és 31 százalékkal haladja meg az előző évben elért szintet. A lakáshiteleknél is nagy volt a növekedés, de előbbi ütemétől elmaradva csak 12 százalékos volt az éves növekedés. Április elején a legkedvezőbb konstrukcióknál 4 százalék alatt volt a thm - áll a Money.hu összefoglalójában.
Szerző(k): Szabó DánielTöbb jogszabályt is megszavazott hétfőn az Országgyűlés, így megszavazták a kormány családvédelmi akciótervének bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat. Alapítványi tulajdonba kerül a Corvinus egyetem.
Szerző(k): Domokos ErikaMiniszteri biztos viszi majd az Orbán Viktor által minden diáknak beígért külföldi nyelvtanfolyam-programot, a pozíció várományosa egy fideszes országgyűlési képviselő - tudta meg a Hvg.hu.
Szerző(k): Domokos László