cseh

10.
13.
19:12
Bűnbak szerepbe kerültek a nyugdíjasok Csehországban

Bűnbak szerepbe kerültek a nyugdíjasok Csehországban

Az elhúzódó kormányalakítási tárgyalások károkat okozhatnak a cseh gazdaságnak, amelynek arra lenne szüksége, hogy a nyugdíjasok támogatása és a szociális kiadások növelése helyett a vállalatok versenyképességét javító reformok induljanak. A közgazdászok abban bíznak, hogy az új kormány felállása meghozza a szükséges változást.

Szerző(k): Komócsin Sándor
10.
10.
09:48
Babis után jobbközép-kalóz koalíció vezetné Csehországot

Babis után jobbközép-kalóz koalíció vezetné Csehországot

Még szombat este bejelentette kormányalakítási igényét a csehországi választásokon győztes Együtt (Spolu) hárompárti jobboldali koalíció és a szintén jobboldali kétpárti Polgármesterek-Kalózok tömörülés.

Szerző(k): Domokos László
10.
09.
15:34
Sötét alagútba menetelnek be a csehek

Sötét alagútba menetelnek be a csehek

Andrej Babis, Csehország miniszterelnöke olyan mélyen belekeveredett a világ befolyásos embereinek offsohre-ügyeit leleplező Pandora-iratok botrányába egy héttel a csehországi parlamenti választások előtt, hogy hiába nyer a pártja a szavazáson, úgy tűnik, nincs esélye koalíciós kormányt alakítani. Ezzel kezdetét veheti egy hosszú belpolitikai válság.

Szerző(k): Komócsin Sándor
09.
28.
20:45
De jó a cseheknek: náluk dögunalom a választási kampány

De jó a cseheknek: náluk dögunalom a választási kampány

Nem várnak stabil kormányt Csehországban az elemzők az október közepén tartandó parlamenti választások után, Andrej Babis miniszterelnöknek külön fejfájást okoz, hogyan menedzselje, ha újraválasztják, hogy 2022 közepétől Csehország lesz az EU soros elnöke, ám érdek-összefonódási ügyei miatt európai vezető körökben nem szívesen látnák ebben az időszakban a cseh kormány élén.

Szerző(k): Komócsin Sándor
09.
03.
12:35
Megugrottak a cseh fizetések

Megugrottak a cseh fizetések

Az idei második negyedévben éves összehasonlításban 11,3 százalékkal 38 275 koronára (535 850 forint) emelkedett az átlagbér Csehországban - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal pénteken Prágában.

Szerző(k): Domokos László
08.
29.
09:14
Egy cseh céget választott a Rolls-Royce, hogy poharakat gyártson autóiba

Egy cseh céget választott a Rolls-Royce, hogy poharakat gyártson autóiba

A Rolls-Royce a cseh Kvetná üveggyárral kötött több százezer korona értékű szerződést, hogy autóikba üvegeket és poharakat szállítsanak. A nagymúltú üveggyár nem először dolgozik az autóiparnak.

Szerző(k): Szász Péter
08.
14.
10:20
Az állami kezességgel vehet fel egy 53 milliárd forintos hitelt a kormányszóvivő férje

Az állami kezességgel vehet fel egy 53 milliárd forintos hitelt a kormányszóvivő férje

A kormány állami kezességet ad a kormányszóvivő férje, Szalay-Bobrovniczky Kristóf 53 milliárd forintos hiteléhez - írja a HVG. A lap szerint a pénz a cseh Aero Vodochody repülőgépgyár megvásárlásához kellhet.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
08.
08.
10:31
Illegális teljesítményfokozókkal üzletelőkre csapott le a rendőrség

Illegális teljesítményfokozókkal üzletelőkre csapott le a rendőrség

Nemzetközi nyomozás részeként fogtak el a rendőrök két férfit, akik illegális teljesítményfokozókkal üzleteltek - írta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a police.hu oldalon az MTI szerint.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
08.
05.
20:40
Újra kamatot emelt a cseh jegybank

Újra kamatot emelt a cseh jegybank

A cseh jegybanktanács csütörtökön 0,5 százalékról 0,75 százalékra emelte az alapkamatot - jelentette be Markéta Fiserová, a Cseh Nemzeti Bank szóvivője a testület ülése után Prágában. A jegybanki döntés megfelel az elemzők várakozásainak.

Szerző(k): Domokos László
07.
31.
20:01
A csehek 336 ezer forintos jövedelem alatt már szegénynek érzik magukat

A csehek 336 ezer forintos jövedelem alatt már szegénynek érzik magukat

Egy felmérés szerint a cseh lakosság 58 százaléka kijön havi jövedelméből, míg 40 százalék azt mondta, hogy vannak problémái ezen a téren. Az országos felmérés eredményét szombaton tették közzé Prágában, az akadémiai CVVM közvélemény-kutató intézet készítette júniusban.

Szerző(k): Szász Péter