Együtt szavazott a jobbközép és a szélsőjobb: a két ellenzéki párt a kormányból kiszorult liberálisokkal együtt elfogadta a CDU bevándorlás szigorításáról szóló indítványát, amelynek ugyan nincs kötelező érvénye, ám a voksolás történelmi jelentőséggel bír, mivel ilyen összefogásra nem volt példa a II. világháború vége óta.
Szerző(k): T. E.Megelégelte az ellenzék a németeknél, hogy az ukrajnai háborús menekültek élvezik a könnyített eljárásban juttatott állami segélyeket, ám csak kevesen vállalnak munkát az országban. Ezért hazaküldenék azt, aki nem dolgozik, ám a kormány szerint ez nem más, mint „populista ostobaság”.
Szerző(k): Thurzó KatalinBelebukhat Olaf Scholz koalíciója a német kormányzópártok európai választásokon elszenvedett vereségébe. Hétfőn össztűz alá került a kancellár: többen lemondásra szólítják fel és előrehozott választásokat sürgetnek.
Szerző(k): Thurzó KatalinKözel 37 százalékkal több antiszemita bűncselekmény történt Németországban idén az első negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Az iszlamofób bűncselekmények 10 százalékkal emelkedtek.
Szerző(k): Zádori BenceA törökök villámgyorsan kihasználják, ha egy kontinens immunrendszere legyengül. Németországban létrehoztak egy Erdogan-támogató pártot, ami el is indul az idei EP-választáson, és nincs is rossz esélye a mandátumszerzésre.
Szerző(k): Horváth TiborA német szociáldemokraták (SPD) Katarina Barley európai parlamenti (EP-) alelnököt, a liberálisok (FDP) Marie-Agnes Strack-Zimmermann védelmi szakértőt választották listavezetőnek a júniusi EP-választásokra vasárnap tartott jelöltállító konferenciákon.
Szerző(k): EconomxMegingott a szövetségi kormány önbizalma Németországban. A konzervatív erők elsöprő győzelmével zárult vasárnapi választások után a jelzőlámpás koalíció pártjainak kudarcára záporoznak a robbanásveszélyes nyilatkozatok.
Szerző(k): Thurzó KatalinFölényesen megnyerték a németországi tartományi választásokat a konzervatív politikai erők vasárnap. A német sajtó szerint a jobboldali irányzat felerősödése szövetségi szinten nehéz feladat elé állítja a jelzőlámpás koalíciót.
Szerző(k): Thurzó KatalinA mai, németországi tartományi választások hangulatát is beárnyékolja az Izrael ellen szombaton elkövetett terrortámadás. Bajorországban és Hessenben a megfelelő részvételi arányok mellett eddig rendezetten zajlottak a szavazások az állami parlamentek jövőbeni összetételéről.
Szerző(k): Economx