A világ második legnépesebb országa is küzd az elöregedéssel. Olyannyira, hogy már kifejezetten fogy a népessége.
Szerző(k): G. É.A magyarok döntő többsége szerint igencsak eljött az ideje, hogy növekedjen a családi adókedvezmény, ezért szükségesnek tartják az összegek megduplázását. Ugyanakkor a két másik friss családtámogatási bejelentés, és velük együtt az anyagi lehetőségek bővülése egyelőre még nem feltétlenül jutott el az érintettekhez.
Szerző(k): Hercsel AdélA demográfiai problémák ellensúlyozását és a gazdasági növekedés fenntartását célozza az a javaslat, amellyel előhozakodott Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök. A kormányfő szerint a bevándorlók munkaerőpiaci integrációjának megkönnyítése létfontosságú. Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint az országban fennálló munkaerőhiány maximum strukturális, szektoriális, vagy csak bizonyos földrajzi területeken tapasztalható.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennHárom területen lehetne javítani a demográfiai mutatókon, mondta Kuti Zsolt, a jegybank ügyvezetője egy konferencián. Legyen több újszülött, jöjjenek haza a külföldre költözött magyarok és a megelőzhető halálesetek száma ne emelkedjen.
Szerző(k): Koncsek RitaEldőlt a Nők 40 népszerű nyugdíjprogram sorsa, ahogy a nyugdíjkorhatáré is. Egyelőre nincs ok az aggodalomra, a nyugdíjba vonulás dátumát azonban továbbra is érdemes okosan kitalálni, akárcsak azt, hogy a félretett pénzünket, már ha van, miben tároljuk. - Ezek voltak a múlt hét legfontosabb hazai gazdasági eseményei.
Szerző(k): Hercsel AdélA következő húsz évben maximum 2 millió 843 ezer ember fog nyugdíjba menni. A GKI szerint átfogó nyugdíjreform mentheti csak meg a rendszert.
Szerző(k): K. R.A miniszterelnöknek minden lehetősége megvolt arra, hogy hazánk a beváltott ígéretek földje legyen, mégsem sikerült – mondta a Tisza Párt elnöke. Dobrev Klára szerint nincs magyar balsors, Orbán Viktor egyszerűen nem tud kormányozni.
Szerző(k): H. Sz.A kormány uniós forrásokért cserébe korábban arra tett vállalást az Európai Bizottság felé, hogy 2025-re reformokat vezet be a nyugdíjrendszerben. Az ennek kapcsán elkészült szakértői jelentés azonban olyan javaslatokat tartalmazott, amelyekkel a kabinet nem ért egyet, így rövid távon nem várható változtatás. A demográfiai kihívások azonban előbb-utóbb kikényszeríthetik a Nők 40 program, valamint a jelenlegi nyugdíjkorhatár felülvizsgálatát.
Szerző(k): Vermes ÁdámAz év első hat hónapjában további 7,7 százalékkal emelkedett a természetes fogyás üteme. Elemezők szerint nagyon nagy szükség lenne egy demográfiai fordulatra.
Szerző(k): Koncsek Rita