Megtartotta rendes éves közgyűlését a Budapesti Értéktőzsde negyedik legnagyobb társasága, ahol többek között az osztalékfizetésről is döntöttek: májusban 8-án kerül rá sor.
Szerző(k): Fellegi TamásAz appok nélküli okostelefonozás irányába mutató koncepció modelljét mutatta be a Deutsche Telekom.
Szerző(k): T. E.Egész rendkívüli emelkedést produkáltak a Magyar Telekom részvényei az elmúlt 5-6 hónapban. A cég növekedni tudott, emellett, nyeresége nagy részét visszajuttatja a részvényeseknek.
Szerző(k): Fellegi TamásA márkaértéket tekintve a német távközlési cég szerezte meg az első helyet a Brand Finance 500 legértékesebb európai cégéről szóló listán.
Szerző(k): Zádori BenceEz telekommunikációs, egy autógyártó és egy biztosító került a kontinens első három helyére.
Szerző(k): EconomxOrbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta a Deutsche Telekom vezérigazgatóját, Timotheus Höttgest. A találkozón jelen volt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója is. Az egyeztetésen a felek Magyarország digitális fejlesztésének kilátásait és kihívásait, illetve a területen elért közös eredményeket tekintették át.
Szerző(k): Varga CsengeA Magyar Telekom saját részvényeiből fog vásárolni, nem is keveset. Ezt azonban nem a normál tőzsdei kereskedésben teszi, hanem aukciós formában. A Telekom-részvény fél év alatt óriásit emelkedett.
Szerző(k): Fellegi TamásA távirat - rövid szöveges üzenet, amelyet a postavállalat meghatározott időn belül kézbesít - a szolgáltatás iránti igény csökkenése miatt szűnik meg. Az utóbbi években annyira ritkán adtak fel táviratot Németországban, hogy a Deutsche Postnál nem is vezettek nyilvántartást a megrendelésekről.
Szerző(k): Horváth TiborEurópa legnagyobb távközlési vállalata, a Deutsche Telekom AG adózott eredménye 77,5 százalékkal, 1,58 milliárd euróra nőtt az idei harmadik negyedévben az egy évvel korábbi 889 millió euróról - írja az MTI a dpa hírügynökségre hivatkozva.
Szerző(k): Domokos Erika