Az egész Közép-Európán pusztító árvizekben emberek tűnnek el, holttestek maradnak a romok után.
Szerző(k): T. E.Lengyelország az Európai Bizottság új hivatali ciklusában olyan biztosi posztot szeretne, amely összefügg az uniós költségvetés kezelésével. Tusk szerint jó úton járnak.
Szerző(k): Horváth TiborA lengyel kormány jövő évi költségvetés tervezete a GDP 4,7 százalékát, 186 milliárd zlotyt (17 ezer milliárd forint) szánna erre a célra.
Szerző(k): Gulyas ÁbelA régió államai kampányba kezdtek, radikálisan növelnék a létszámot.
Szerző(k): Gulyas ÁbelAmint a mellékelt ábra mutatja, nem most fogják megtölteni tartalommal a magyar-lengyel barátságról szóló frázist. Sőt, egy lengyel történész szerint mindig is voltak problémáik Magyarországgal, de ezek általában nem kerültek nyilvánosságra.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsMinszk és Peking 11 napos közös hadgyakorlatot kezdett, alig hatvan kilométerre a NATO-tagország határától.
Szerző(k): Gulyas ÁbelA miniszterelnök péntek reggel még a rádióban arról beszélt, hogy esze ágában sincs az EU nevében tárgyalni, délután azonban már Moszkvából jelentkezett be, ahol Putyin elnök Orbán Viktor kijelentésével ellentétben azt mondta, hogy a magyar kormányfő az EU soros elnökeként érkezett a Kremlbe. Arról, hogy mennyire kérhetik számon az EU-s vezetők a magyar miniszterelnököt, és hogy ez milyen következményekkel járhat, szakértőnket kérdeztük.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraNem érte meglepetésként Jens Stoltenberget Orbán Viktor moszkvai látogatása. Josep Borrell, az unió külügyi főképviselője ellenben hangsúlyozta: „a magyar miniszterelnök nem kapott felhatalmazást az Európai Tanácstól az útra".
Szerző(k): Balatoni LillaAz EU-csúcs előtt megállapodtak arról, ki kerül az Európai Bizottság és az Európai Tanács élére, valamint a külügyi biztos személyéről is megegyeztek.
Szerző(k): Zádori Bence