Ausztriában már megkezdődött a kárfelmérés az elmúlt napok történelmi méretű árhullámának tovább vonulásával: a vészhelyzetben egymilliárd euró gyorssegéllyel, „lakhatási ernyővel”, adókedvezményekkel támogatják a családokat és a cégeket. Kritikus a helyzet a magyar határ menti településeken.
Szerző(k): Thurzó KatalinA Megyeri híd fölött, Dunakeszi központja felé immár a 2-es út melletti ártéren hömpölyög a víz.
Szerző(k): V. G.A legfrissebb becslések szerint a maximális vízszint 40 centiméterrel alacsonyabb lesz, mint a 2013-as nagy árvíz idején.
Szerző(k): G. É.Budapest megtette és ezután is teszi a dolgát - közölte a főpolgármester, aki ma a Belügyminisztériumban az operatív törzs ülésén is beszámol a helyzetről.
Szerző(k): G. É.A Dunán jellemzően 5-8 nap alatt vonul le az árhullám, a vízügy szóvivője szerint azonban most ennél is hosszabb idővel kell számolni.
Szerző(k): Vermes ÁdámEgy luxus sétahajó is felfele haladt a Dunán Verőcénél. Kedd reggel 27 katona érkezett Verőcére, hogy segítsék a településüket az árvízi védekezésben.
Szerző(k): Horváth TiborKisoroszi akár hat-nyolc napra is megközelíthetetlen maradhat a Duna áradása miatt. A polgármester tájékoztatása szerint a speciális mentőszolgálat is útnak indult már a településre.
Szerző(k): V. Á.Szerdától a szentendrei HÉV csak a Margit híd budai hídfőig közlekedik. Amennyiben a Duna vízszintje tovább emelkedik, akkor további forgalmi korlátozások is várhatóak.
Szerző(k): Vermes ÁdámVének a Duna ártérében fekszik, nem messze Győrtől. A község üdülőövezetében a házak víz alá kerültek kedden.
Szerző(k): K. G.