Donald Trump és Kamala Harris elnökjelölti vitáját megtartották, az elemzők szerint alapvetően az utóbbi jelöltnek kedvezett az összkép. Három éve először két százalék alá csökkent az éves infláció Németországban. Az Európai Központi Bank pedig kamatcsökkentés mellett döntött. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennAz oroszok először mérlegelik a lépés előnyeit és hátrányait.
Szerző(k): EconomxA pénzügyminisztérium vezetője minden szempontból sikeresnek látja a Gazdasági és Pénzügyi Tanács (Ecofin) pénteki, budapesti tanácskozását.
Szerző(k): Gulyas ÁbelA Szövetségi Nyomozóiroda szerint ez az egyik első számú bűnözési forma.
Szerző(k): Zádori BencePénteken meredek vámemeléseket vezetett be a kínai importra a Biden-kabinet, ideértve az elektromos autókra vonatkozó 100 százalékos vámot.
Szerző(k): Zádori BenceKeir Starmer, a britek július elején hivatalba lépett miniszterelnöke amerikai kollégájánál tesz látogatást pénteken, amelynek apropóján máris kemény szavakkal fogalmazott orosz kollégájával kapcsolatban.
Szerző(k): H. A.Kamala Harris és a republikánus exelnök kedden csapott össze egy éles szóváltásokkal tarkított tévévitában, az egyetlen tervezett nyilvános megméretésben. Az utóbbi újabbat már nem akar.
Szerző(k): Horváth TiborJelentős moderátori segítséget kapott az elnökjelölti vita során a demokrata Kamala Harris az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint. Nem kizárólag ennek köszönhető azonban, hogy elemzők szerint ő könyvelhette el sikerként a retorikai mérkőzést. Donald Trump volt amerikai elnök migrációval kapcsolatos megszólalásait már az esemény elején hatástalanította és – bizonyos szinten – nevetség tárgyává tette az aktuális alelnök.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA cigaretta dobozokhoz hasonló címkék elhelyezését elsősorban egy 42 amerikai főügyészből álló csoport szorgalmazná.
Szerző(k): Kiffer Anna