Oszkó Péter szerint az adójóváírás visszahozására, a havi 400 ezer forintnál magasabb jövedelmeknél pedig második adókulcsra van szükség - derült ki a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány és az Együtt 2014 sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): MTIA bizalmat nevezte a jó gazdaságpolitika alapjának Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök a Haza és Haladás, valamint az Együtt 2014 hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): NAPIHa kormányra kerül az általa fémjelzett politikai erő, akkor eltörlik az egykulcsos adót és az egyetemisták röghöz kötését eredményező szerződéseket - ígéri Bajnai Gordon, a Hazai és Haladás Egyesület elnöke. A Fideszből akkor is kipasszírozzák a változtatásokat, ha nem lesz kétharmaduk.
Szerző(k): NAPISzinte 100 százalékra adja az Együtt 2014 és az MSZP választási szövetségét Mesterházy Attila, a szocialisták elnöke - derült ki a Wall Street Journalnak adott interjújából. Szerinte Magyarországnak 2015. január 1-jén be kellene lépnie az eurózóna előszobájába.
Szerző(k): NAPIBajnai Gordon szerint az érdemi támogatottságú ellenzéki erőknek 6-8 hónappal a parlamenti választás előtt, azaz ősz elejére meg kell állapodniuk a jó kormányzáshoz szükséges programról és a közös jelöltállításról. A Haza és Haladás Egyesület elnöke az MTI-nek adott interjúban elmondta: szervezetépítésbe kezdenek, hogy minél nagyobb súllyal vehessenek részt az ellenzéki együttműködésben, az Együtt 2014 pedig várhatóan a következő hónapokban párttá alakul.
Szerző(k): MTINem csatlakozik az Együtt 2014-hez az LMP - döntött titkos szavazáson a párt kongresszusa. A döntés után Jávor Benedek frakcióvezető bejelentette lemondását.
Szerző(k): NAPIAz Együtt 2014 Mozgalom lett a Medián elemzése szerint a legjelentősebb ellenzéki erő - írja a hvg.hu.
Szerző(k): Inforádió