Szaruhártya-bankot hoztak létre a Pécsi Tudományegyetemen, a közel egymillió lakost kiszolgáló régióban csökkenhetnek a transzplantációs várólisták.
Szerző(k): Koncsek RitaTúl keveset költ Magyarország az agysejtekben rejtőzködő vagyon gyarapítására.
Szerző(k): T. E.Az új ügyeleti rendszerről, a várólistákról és az állami és magánellátás kapcsolatáról is beszélt a Inforádióban a Magyar Kórházszövetség elnöke.
Szerző(k): Koncsek RitaA mesterséges intelligencia is segíti a sebészek munkáját, a csípőprotézis-műtétnél is használják már CORI-t.
Szerző(k): K. R.Eddig az Európai Bizottság szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős magyar biztosa új területért, az egészségügyért és állatjóletért lenne felelős a jövőben.
Szerző(k): T. E.A pénzügyminiszter szerint amiért ma számon kérik az egészségügyi kormányzatot, az pont abból az időből eredeztethető, amikor szakemberek tömegével hagyták el a pályát 2010 előtt.
Szerző(k): Horváth TiborA betegbiztonság javításával évente, globálisan hárommillió életet lehetne megmenteni, hangzott el a betegbiztonsági világnap alkalmából rendezett konferencián.
Szerző(k): Koncsek RitaA szabadban lévő közösségi terekből is kitiltanák a cigarettákat, sőt, az elektromos dohánytermékeket is.
Szerző(k): Gulyas ÁbelA mesterséges intelligencia nyújtotta adatelemzés óriási változást hozhat a magyar egészségügyben is.
Szerző(k): K. R.