A Meta, a Twitter és a Disney után hamarosan újabb cég, ezúttal az Amazon válhat meg munkavállalói egy részétől, arról azonban, hogy hány alkalmazottjukat érintheti a döntés – sajtóinformációk szerint – egyelőre nem határoztak.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennEgy ingatlanüzemeltetéssel és -adásvétellel foglalkozó cég, a Flovestor Passage Kft. vásárolta meg a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től az egykor Göncz Árpád által is használt, Vérhalom téri villát és egy szomszédos ingatlant, összesen több mint 1,1 milliárd forintért. A felek szeptember 14-én kötöttek szerződést.
Szerző(k): Domokos ErikaA Cordia ősszel több mint 500 lakást hirdet meg. Az új fejlesztésekkel a VIII. és a IX. kerületben elérhető újépítésű lakások száma a negyedével bővül, a XI. kerületben pedig 15 százalékkal. Az épületek az AA energetikai kategóriába tartoznak, vagyis kifejezetten alacsony energiafelhasználásúak - adta hírül az ingatlanfejlesztő.
Szerző(k): Domokos ErikaÉrtékesítette a Mol az Egyesült Királyságban birtokolt teljes kutatási-kitermelési (upstream) portfólióját – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatásban.
Szerző(k): Domokos ErikaTovább törnek előre az elektromos autók, az idei év harmadik negyedében mind tisztán elektromos autók, mind a benzin-elektromos hibrid meghajtású autók piaci részesedése nőtt az európai újautó-piacon az egy évvel korábbihoz képest.
Szerző(k): Komócsin SándorA férfi, női és gyerekcipők is a legkeresettebb termékek a Zalando magyarországi platformján, a cég fél éve jelent meg a magyar piacon. A vállalat globális szinten vegyes eredménnyel zárta a harmadik negyedévet: nőtt ugyan a bevétele éves összevetésben, de csak kismértékben, azt azonban határozottan jó hírként könyvelhetik el, hogy vásárlóik száma meghaladta az 50 milliót.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennTöbb évnyi, fegyházban letültendő büntetést kapott az férfi, aki többm int 100 ember károsított meg úgy, hogy olyan személygépkocsikat, játékkonzolokat, munkagépeket, mobilházat, utánfutót és konyhabútort is árult a neten, amelyek nem is léteztek - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA tízhavi eladások alapján a Toyota áll az élen, megelőzve a Suzukit és a Volkswagent. Októberben és az év első tíz hónapjában is zsugorodott a piac.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Citigroup közölte, hogy oroszországi leányvállalata megállapodott az Uralsib kereskedelmi bankkal egy személyi hitelekből álló portfólió adás-vételéről. A nagy amerikai hitelezintézet igyekszik kivonulni az országból és csökkenteni oroszországi kitettségét.
Szerző(k): Szabó Dániel