A Shell több száz munkahelyet szüntet meg az olaj- és gázfeltárási műveletekkel foglalkozó szektorban.
Szerző(k): Kiffer AnnaEzres nagyságrendben tett utcára katonákat a kormány a „fiatalítás” jegyében. A 45 évesnél idősebbek jó részét eltávolították a seregből.
Szerző(k): L. K.Az Intel eladásai 1 százalékkal estek vissza éves szinten az áprilistól júniusig tartó időszakban. A cég részvényei nagyot estek a bejelentések után.
Szerző(k): Vermes ÁdámEgy szakszervezeti vezető szerint a Volkswagennél a megszorítások keretében az alkalmazottak akár 40 százaléka is elveszítheti a munkáját. Németországban várható a legnagyobb feszültség.
Szerző(k): Vermes ÁdámA koronavírus-világjárvány idején sem volt annyira tömeges az állástalanság, mint az idei első negyedévben, de a folyamat szinte észrevétlen, mert a cégek kerülik a csoportos leépítést.
Szerző(k): T. E.Egy amerikai bankban, miután lebuktak a dolgozók, el is bocsátották őket.
Szerző(k): T. E.Az iváncsai akkumulátorgyár mögött álló SK On Hungary igyekszik hűteni a kedélyeket, azt pedig beismerte a vállalat, hogy valóban lelassult az elektromos járművek iránti globális kereslet. Ahogy fogalmaztak, ez „a gyártási mennyiségek rugalmas kiigazítását teszi szükségessé”.
Szerző(k): Hercsel AdélElső körben a kölcsönzött munkaerőtől búcsúztak. A műszak közepén szóltak a dolgozóknak, hogy pakolják össze a cuccaikat, mert ki vannak rúgva.
Szerző(k): EconomxA múlt héten tüntetéssel és ülősztrájkkal tiltakoztak a Google munkavállalói, a vállalat Izraellel kötött megállapodása ellen. Erre reagálva már 50 tiltakozó dolgozóját bocsáthatta el a techóriás.
Szerző(k): Gulyas Ábel