A legutolsó közvélemény-kutatási eredmények alapján a teljes lakosság körében kicsi a különbség a Fidesz-KDNP és az Egységben Magyarországért hatpárti ellenzéki támogatottság között. A magyar választási rendszer sajátosságai miatt azonban a körzetekben elért eredmények jóval fontosabbak, mint a listás szavazatok, de egyes körzetekről nincsenek kutatási eredmények. Ahogy azt is fontos kiemelni, hogy a hibahatár miatt a különbségek akár nagyobb arányú győzelmet is elfedhetnek, vagy az ellenfél győzelmét is hozhatják.
Szerző(k): Szabó DánielMég 2020. novemberében, a koronavírus-járvány második hulláma alatt kezdeményezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a választási törvény módosítását. A javaslatot végül decemberben el is fogadta az országgyűlés.
Szerző(k): Szabó DánielA kormánypárti hamis állításokkal ellentétben az ellenzék nem veszi el a nyugdíjat, hanem megduplázza a nyugdíjminimumot, nem küld katonákat Ukrajnába, és nem teszi fizetőssé az egészségügyet, hanem ellenkezőleg, a várólisták csökkentése érdekében, ahol kell, a magánegészségügyet teszi ingyenessé. Márki-Zay Péter az ellenzéki pártok kampányzáró rendezvényén azt is mondta, hogy kutatásaik szerint fej-fej mellett állnak a kormánypártokkal, ezért minden egyes szavazat eldöntheti a küzdelmet. Őszintén hisz a győzelemben és a hitét a fiatalok adják.
Szerző(k): Domokos ErikaAz idén 663 egyéni jelöltet vettek nyilvántartásba, ez abszolút értékben 1990 óta a legalacsonyabb szám. Ennek egyik kézenfekvő oka, hogy az ellenzék hat pártja közösen állított jelölteket - írja a HVG.
Szerző(k): Domokos ErikaAz ellenzéki pártszövetség a Nemzeti Választási Irodától kéri, hogy vizsgálja ki a Marosvásárhely melletti illegális hulladéklerakóban talált zsáknyi, magyarországi választási szavazólapnak az ügyét. A TASZ bűncselekmény miatt tesz feljelentést. Az RMDSZ szerint szervezett provokáció történt.
Szerző(k): Domokos ErikaOrbán Viktor miniszterelnök az Origón megjelent interjújában arról beszélt, hogy már a béke és a háború között kell dönteni a vasárnapi választáson. Szerinte a NATO-n belül országcsoportok versenyeznek, hogy minél jobban bevonódjanak a háborúba, vagy minél kevésbé. A miniszterelnök úgy látja, van egy mesterséges árfelhajtó politika Nyugaton, miközben beütött az infláció. Az infláció 50 százaléka is az energiaár-emelésből származik. A miniszterelnök nem biztos a választási győzelemben, de optimista.
Szerző(k): Szabó DánielMagyarország egyoldalú orosz energiafüggőségének felszámolásáról, a paksi atomerőmű üzemidejének meghosszabbításáról és a Paks II. projekt leállításáról is beszélt Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a hvg360-nak adott interjúban. A legfontosabb célja a korrupció felszámolása és a normalitás helyreállítása lesz, ha nyernek a vasárnapi választáson. Számára a politika morális kérdés, így a választás eredményétől függetlenül folytatni fogja azt, amit elkezdett: mindent megtesz a jelenleg rendszer leváltásáért.
Szerző(k): Domokos ErikaAmíg a kormányoldalon már 3 milliárd forintos összköltségben vásároltak plakáthelyeket, addig az egyesült ellenzék mindössze 390 milliót fordított erre a célra. A Fidesz megsérthette a kampányfinanszírozási törvényt azáltal, hogy a közterületi párthirdetésekre közel 1,5 milliárd forintot költött márciusban – derül ki egy friss jelentéséből.
Szerző(k): Nagy MartinÁprilis 3. után visszaadjuk a megélhetés biztonságát - mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke az Egységben Magyarországért pártszövetség vasárnapi sajtótájékoztatóján. Igenis megtartjuk a 13. havi nyugdíjat és visszavezetjük a svájci indexálást – cáfolta a politikus a Fidesz vádjait, és hozzátette: szintén megtartják a rezsicsökkentést, és felújítási programot hirdetnek a panelekre és a "kádárkockákra".
Szerző(k): Domokos Erika