Törökországban május 14-én a parlamenti választással együtt a köztársasági elnök személyére is szavazhattak. Amennyiben bármelyik török jelöltnek sikerül már az első fordulóban a szavazatok több mint 50 százalékát megszereznie, azzal már az első fordulóban el is dőlne a verseny. A török eredmények folyamatosan érkeznek, cikkünk frissül.
Szerző(k): Hercsel AdélHelyi idő szerint vasárnap reggel 8 órakor (közép-európai idő szerint 7 órakor) Törökország-szerte megnyíltak a szavazóhelyiségek a köztársaságielnök- és parlamenti választásokon.
Szerző(k): EconomxKét évtized után most látszik először reális esély arra, hogy a törökök leváltsák aktuális elnöküket, Recep Tayyip Erdogant. Az államfő sajátos gazdasági nézetei és lépései mellett úgy tűnik, egyéb tényezők is az ellenzéki összefogás jelöltjének, Kemal Kilicdaroglunak kedveznek. A valós sikerhez azonban parlamenti többség is kell, erről is döntenek vasárnap a török választópolgárok.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennHárom nappal a választások előtt feladta a választási harcot Muharrem Ince török ellenzéki jelölt. Ince nem volt nagy esélyes, a szavazatok nagyjából két százalékát kaphatta volna meg az előzetes felmérések szerint.
Szerző(k): EconomxOrbán Viktor szerint a kormány nem tehet meg akármit, például az iparkamarát sem utasíthatja arra, hogy szedjen vagy ne szedjen tagdíjat. A kormányfő a parlamentben az azonnal kérdések órájában válaszolt a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamarával kapcsolatos kérdésekre.
Szerző(k): EconomxA vlagyimiri 6-os számú telepen épp börtönbüntetését töltő Alekszej Navalnij üzent a börtönből. Az orosz ellenzéki, akit 2021 januárjában száműztek a rácsok mögé, hivatalos Telegram-csatornáján azt üzente, hogy büntetésből kell hallgatnia Putyin-elnök beszédeit.
Szerző(k): Hercsel AdélAz oroszországi kormányzati politika megkérdőjelezése mindig is kockázatos volt, de az utóbbi években egyre lehetetlenebbé vált, és politikai elemzők szerint most rendkívül veszélyes aktívan ellenvéleménnyel kiállni a nyilvánosság elé a Kremllel és Vlagyimir Putyin orosz elnök intézkedéseivel szemben.
Szerző(k): Varga CsengeA magyarok 40 százaléka szorosabbra fűzné, 26 százaléka szinten tartaná a magyar-amerikai kapcsolatokat, ez azonban nem jelenti a Biden-adminisztrációval való egyetértést; ezt támasztja alá, hogy a megkérdezettek többsége (59 százalék) nem tartja elfogadhatónak az Egyesült Államok nagykövetségének plakátkampányát.
Szerző(k): Varga Csenge„Mi miért érnénk be kevesebbel?” jelmondattal indított plakátkampányt a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) európai liberális pártcsalád Magyarországon. A nyugati és a magyar bérek között tátongó szakadékra próbálják felhívni a figyelmet.
Szerző(k): Economx