A szlovák parlament elé került „lex merényletet”. Emmanuel Macron azt ígérte: választások ide vagy oda, ő biztos nem mond le. Az Európai Bizottság ideiglenes vámot vet ki a kínai elektromos járművek behozatalára. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennFranciaország felfüggesztette az új-kaledóniai választási reformot, amely lángra borította a Párizstól több mint 15 ezer kilométerre fekvő tengerentúli területet, halálos áldozatokat és hatalmas gazdasági visszaesést okozva.
Szerző(k): V. G.Kilőttek a francia kötvényhozamok miután Emmanuel Macron feloszlatta a nemzetgyűlést, így az ország már kockázatosnak tűnik, akárcsak a kontinens korábban problémás tagállamai. Ám nem csak a francia, szinte az összes európai államkötvény esésére készülnek a hedge fundok. Arra tippelnek ugyanis, hogy az EKB a vártnál sokkal lassabban győzi le végül az inflációt.
Szerző(k): EconomxJó eséllyel indulhat a francia szélsőjobboldali párt, a Nemzeti Tömörülés elnöke, a 28 éves Jordan Bardella a miniszterelnöki tisztségért. Emmanuel Macron francia államfőnek azonban végső soron a 2027-es elnökválasztásra készülve akár előnye is származhat abból, ha a szélsőjobboldal alakíthat idén nyáron kormányt – mutatott rá az Economxnak nyilatkozó szakértő.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennGyengített az intézet az ország hitelminősítésén.
Szerző(k): Zádori BenceAz Európai Parlament politikai térképe drámaian átalakul: míg a radikális jobb előretör, addig a balliberális és zöld pártok háttérbe szorulnak. A háttérben az állhat, hogy a ciklusra jellemző világjárvány, gazdasági válság és háborús helyzet megosztotta a tagállamokat.
Szerző(k): Balatoni LillaBelebukhat Olaf Scholz koalíciója a német kormányzópártok európai választásokon elszenvedett vereségébe. Hétfőn össztűz alá került a kancellár: többen lemondásra szólítják fel és előrehozott választásokat sürgetnek.
Szerző(k): Thurzó Katalin