Meglepően jól szerepeltek a hazai felsőoktatási intézmények a QS nemzetközi listáján: az ELTE 130, a Szegedi Tudományegyetem 30, a Debreceni Egyetem pedig 100 helyet javított.
Szerző(k): Balatoni LillaKisorsolták az InterRail-bérleteket, összesen több mint 35,5 ezer európai diák utazhat ingyen, köztük persze a magyarok is.
Szerző(k): K. R.Novemberben megrekedtek a tárgyalások Brüsszellel, Hankó Balázs egy lapinterjúban azt mondta, szerinte az Európai Bizottság időhúzásra játszik.
Szerző(k): K. R.Azzal indokolták a lépést, hogy drága nekik, meg különben sem beszélnek az angolul kívül idegen nyelveket.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraA magyar hallgatók alig 4,5 százaléka vett részt tanulmányi mobilitási programban, ez derül ki az Eurostudent felmérésből. Ráadásul az Erasmus+programok sem érhetők még mindig el, de van egy másik mobilitási program a Tempus Közalapítványnál, ami tízmilliárd forintos keretből gazdálkodik, és mintegy nyolcezer hallgató és kutató pályázhat rá.
Szerző(k): Koncsek RitaNincs szükség több összeszerelőüzemre Magyarországon, mondta Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora. A magyar munkavállalók külföldre menekülnek, az ide érkező külföldiek száma pedig folyamatosan emelkedik.
Szerző(k): EconomxSadiq Khan londoni polgármester szerint olyan új szabályrendszert kell kidolgozni az Európai Unióval, amely kölcsönösen lehetővé teszi fiatal brit és uniós polgároknak a szabad utazást, tanulást és munkavállalást.
Szerző(k): EconomxAz Erasmus+-t helyettesíteni kívánó angol cserediák-program közel sem olyan népszerű, mint ahogyan azt szeretnék.
Szerző(k): Vizvári CsengeA látótávolságban sincs, hogy a kormány megegyezzen az Európai Bizottsággal az Erasmus+ és a Horizont Európa további finanszírozásáról. A területfejlesztési miniszter szerint az Európai Parlament zsarolása miatt nincs bátorság a továbblépésre. A szuverenitásvédelmi törvény miatt viszont nem aggódik.
Szerző(k): Hegedűs Szabolcs