Legalább plusz 15 milliárd forintra lenne szüksége a fogászatoknak, hogy egyensúlyba kerüljenek, többek között erről is beszélt la ...
Az országos tisztifőorvos a prevenció fontosságát hangsúlyozta a Magyar Kórházszövetség Medicina Fórum szekciójában. Évente 33 ezr ...
Az egészségügyre 2025-ben a költségvetés tervezete szerint 330 milliárd forinttal több forrást biztosítanak, hogy ez mire lesz elé ...
A jólét szimbólumává vált a tökéletes mosoly. Manapság a fehéren világító hibátlan fogsor némi odafigyeléssel és anyagi ráfordítással bárki számára elérhető. Ráadásul már a mesterséges intelligencia is beszállt a bizniszbe.
Szerző(k): S. A. S.Az unióban teljes körű tilalmat vezettek be a fogászati amalgám használatára.
Szerző(k): Koncsek RitaA cigarettafüstnek való kitettség károsabb a parodontális szövetekre - vagyis az íny és a fogágy szöveteire -, mint a hevítéses termékek használata – ezt állapította meg egy kiterjedt klinikai kutatás, amelynek eredményeit az egyik legrangosabb nemzetközi szaktudományi folyóirat, a Dentistry Journal közölte.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsA bajt könnyebb megelőzni, mint kezelni – mégis csak minden ötödik magyar jár rendszeresen egészségügyi szűrővizsgálatokra. Az elmúlt két évben legtöbben vér- és laborvizsgálaton, tüdőszűrésen és fogászati ellenőrzésen vettek részt. A nők általában jóval gyakoribb látogatói a szűrővizsgálatoknak, mint a férfiak – derült ki az NN Biztosító kutatásából.
Szerző(k): Economx