Napok óta tüntetnek a francia gazdák, nem hozott áttörést a probléma központi kezelésében az sem, hogy a szakszervezeti vezetők a hétvégén egyeztettek Gabriel Attal miniszterelnökkel is. Ígéretek és üres szavak helyett intézkedéseket várnak a kabinettől. Az útlezárások most azonban tragikus fordulatot vettek, miután egy autós elütötte az egyik tüntetőt és a családját. Egyelőre úgy tűnik, nem szándékos ellenakció történt.
Szerző(k): EconomxA 34 éves, nyíltan meleg Gabriel Attal még nincs két hete sem miniszterelnöki pozícióban, de már is rátaposna a gázra és határozott intézkedéseket hozna. Ateistának vallja magát és már gyerekkora óta érdeklődik a politika iránt, így nem véletlen, hogy ilyen fiatalon miniszterelnöki tisztséget tölthet be.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraLemondott posztjáról Élisabeth Borne francia miniszterelnök, helyét Gabriel Attal foglalhatta el, aki eddig oktatási miniszter volt. Anthony Blinken amerikai külügyminiszter Izraelbe látogatott, Norvégia nagy lépést tett a mélytengeri bányászat felé, a tajvaniak pedig elnököt választottak. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA 34 éves Gabriel Attal, jelenlegi oktatási miniszter lehet a következő francia miniszterelnök.
Szerző(k): Economx