A kormány által megkötött kétéves bérmegállapodás idén is és jövőre is két számjegyű béremelkedést ígért. Viszont még ezzel együtt is csak üldözzük a lengyeleket, a cseheket és a szlovákokat, sőt közelítenek a román bérek is. Mire számíthatunk idén?
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaEgyre javulnak a foglalkoztatottsági mutatók, ám a dolgozók fele csupán a legkisebb kötelező bért vagy annál alig többet kap munkájáért. A dolgozók kétharmada az átlagbér alatt keres - írja a Népszava.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a munkaügyi hatóságokkal közösen ellenőrzi azt, hogy a munkáltatók januárban a szabályokat betartva jelentették-e be dolgozóikat. Az adóhivatal, illetve a kormányhivatalok munkaügyi szakemberei azt vizsgálják, hogy dolgozók megkapták-e a 8 százalékkal megemelt minimálbért, illetve a 12 százalékkal magasabb összegű garantált bérminimumot - adta hírül a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Szerző(k): Szász PéterBérkövetelés miatt két órára beszüntette a munkát a Bosch-konszern egyik miskolci gyárában az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezete (ÉTMOSz) hétfőn délelőtt. Az érintett egység dolgozóinak nagy többsége a szakmunkás minimálbért kapja alapfizetésként.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAmekkora öröm a minimálbér-emelés, akkora bosszúságot okozhat, ha valaki kárt okoz a munkáltatójának - írja a D.A.S. Jogszerviz
Szerző(k): Szász PéterAz év első hónapjában hivatalosan 303 ezer ember dolgozik minimálbérért, a bruttó 138 ezer forintra emelkedett legalacsonyabb fizetésért. A szakmához kötött garantált bérminimumot, 181 ezer forintot a Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint 876 ezer munkavállalónak kell kifizetni - írja a Magyar Idők csütörtöki száma.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Magyar Iparszövetség (OKISZ) arra biztatja tagságát, hogy a minimálbér, illetve a szakmunkás bérminimum kötelező emelésén túl 2018-ban a szociális hozzájárulási adó csökkentéséből megmaradó részt is a bérek növelésére fordítsák, és ne a vállalati megtakarítási lehetőséget lássák benne.
Szerző(k): Szász PéterTáblázatokban közölte a NAV a 2012-2018 közötti minimálbér és garantált bérminimum összegeket, amely segítségül szolgálhat a járulékok kiszámításához.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAnnak ellenére, hogy január elsejétől csaknem 15 százalékkal nőtt a minimálbér és több mint 24 százalékkal a garantált bérminimum, nem volt érezhető változás a munkavállalók valóban kézhez kapott keresetében – áll a GKI minimálbér-emelés hatásait vizsgáló kutatásában.
Szerző(k): Kovács Bertold