Már az előző évi nettó árbevétel 15 százaléka is lehet a Gazdasági Versenyhivatal által kiszabható maximális bírság mértéke. Akár többszázmilliós tételekről is beszélhetünk.
Szerző(k): G. É.Korábban nem álltak fenn az eljárás elindításának feltételei, évekkel később azonban megváltozott a helyzet.
Szerző(k): Z. B.A Gazdasági Versenyhivatal gyanúja szerint több ásványvizes és üdítőitalos palackon feltüntetett, a környezetvédelemmel kapcsolatos állítás nem állja meg a helyét. A fogyasztók megtévesztése miatt eljárásokat indítottak.
Szerző(k): G. É.Hatalmas lemaradásban van Európa a mesterséges intelligenciára épülő technológiák innovációjában, mutatott rá a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese.
Szerző(k): G. É.A rövid válasz: attól függ. A hosszabb: ha szeretnénk, külön köszönetünk jeleként adhatunk.
Szerző(k): G. É.A Gazdasági Versenyhivatal elnöke figyelemfelhívást küldött több, a magyar piacon tevékenységet folytató diszkont-légitársaság vezetőjének.
Szerző(k): Gulyas ÁbelTekintettel arra, hogy számos panasz érkezik a légitársaságok tájékoztatásaival, valamint egyéb gyakorlataival kapcsolatban, ezért a Gazdasági Versenyhivatal arról döntött, hogy megkülönböztetetten figyeli a légitársaságok tevékenységét.
Szerző(k): Z. B.Nem hagyta szó nélkül a Versenyfelügyelet közlését az élelmiszerlánc.
Szerző(k): Zádori BenceVélhetően megalapozatlan piacelsőségi állítással téveszthette meg a fogyasztókat a Lidl.
Szerző(k): Z. B.