A Turkish Airlines 2024-ben 2,4 milliárd dollár nyereséget ért el és a világ harmadik legnagyobb áru fuvarozója is lett.
Brutális gazdasági megszorító csomag, amely a lakosság szinte minden rétegét sújtja, megfűszerezve a több frontos politikai krízis ...
A Tesla-vezér a katonai szövetségből és a kormányközi szervezetből való kilépési vágyát egy rövid X-posztban tette egyértelművé. ...
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatóintézete által szervezett kerekasztal-beszélgetésen szakértők vitatták meg, hogy az euróatlanti szövetség tagjaként miként lehet kereskedni Kínával, figyelembe véve a geopolitikai kihívásokat. A résztvevők kiemelték, hogy bár a magyar export és a kínai befektetések növekedtek, Magyarország gazdaságilag továbbra is szorosan kötődik az Európai Unióhoz és az amerikai szövetségi rendszerhez. A beszélgetés során megvitatták a gazdasági semlegesség lehetőségét, a blokkosodás veszélyeit, illetve hogy az EU lehet-e ennek az új világrendnek a harmadik pólusa.
Szerző(k): Vermes ÁdámAz év végén lezárult magyar uniós elnökséget értékelte és a térséget érintő geopolitikai folyamatokat elemezte Orbán Viktor. A miniszterelnök megfogalmazása szerint az EU nem csak le van maradva a most zajló versenyben, de még a felkészülést sem kezdte el.
Szerző(k): G. É.Donald Trump beszédei rendre kiverik a biztosítékot – egyetlen olyan témát sem kerülget, ami komoly tabunak számított az Egyesült Államokban. A beiktatásra váró elnök láthatólag magasról tesz a régi, politikusi beidegződésekre. Miért teheti meg, amit mások nem? Csizmazia Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos munkatársát kérdeztük.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA skandináv országban a biztonság kedvéért bekeményít a kormány: ismét kötelezővé tenné a bunkerek kialakítását.
Szerző(k): Sándor Zoltán