Több cég is tiltott módon Összejátszott egy több tízmilliárd forintos Debrecen környéki vasúti fejlesztés közbeszerzése során. Az érintett vállalkozások szinte mindent egyeztettek egymással a kartallezés során.
Szerző(k): Zádori BenceA Gazdasági Versenyhivatal még tavasszal indított versenyfelügyeleti eljárást a City Taxival szemben, mert észrevétele szerint a vállalkozás valószínűsíthetően több ponton is megtévesztette a fogyasztókat kereskedelmi kommunikációjával. Pontosabban azt az érzést keltette, mintha egyedül lenne a piacon.
Szerző(k): L. K.A Gazdasági Versenyhivatal szerint semmi sem indokolja azt, hogy részletesen megvizsgálja a Mol 2022-es árstop ideje alatti, a kis töltőállomásokkal szemben tanúsított magatartását. Az FBSZ nem fogadja el a döntést, így az illetékes Fővárosi Törvényszékhez fordult.
Szerző(k): L. K.A Gazdasági Versenyhivatal szerint egy illegális oldal minimális változtatással lemásolta a Szerencsejáték Zrt. játékait.
Szerző(k): EconomxA Gazdasági Versenyhivatal elnöke szerint a bankoknak meg kell küzdeniük a fogyasztókért. Így helyesli a THM-maximum javaslatát, s azt is elárulta, miért.
Szerző(k): Sándor ZoltánA GVH és az Európai Unió nagyon próbálkozik, hogy megregulázza a kínai vállalatot.
Szerző(k): EconomxA GVH útmutatójának segítségével könnyen kikerülheti a cégek által állított csapdákat.
Szerző(k): EconomxAlaposan megvizsgálta a GVH az MVM Next számlázási gyakorlatát, továbbra sem tartja indokoltnak versenyfelügyeleti eljárás indítását az úgynevezett rezsibox-ügyben.
Szerző(k): L. K.Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának Fogyasztóvédelmi Albizottságának ülésén azt mondta, a hivatal az elmúlt évtizedekben több eljárást is lefolytatott az üdülőhasználati jogok másodlagos értékesítésével összefüggő, megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok vizsgálatára.
Szerző(k): Zádori Bence