A miniszterelnök egy svájci lapnak adott interjút, amelyben többek között azt mondta: Magyarországnak egy olyan világban kell hely ...
A török államfői hivatal közlése szerint hét országból összesen 26 embert adtak át egymásnak a felek az ankarai Esenboga repülőtér ...
Katonai források szerint az orosz fenyegetés miatt 35-50 plusz dandár felállítását tervezi az Atlanti Szövetség.
A Veszprém megyei Szentkirályszabadján a 60-70-es években épült az a katonaváros, ahol 1989-ig szovjet katonák ezrei tartózkodtak „ideiglenesen”. 1996 óta viszont nincs gazdája, ami meg is látszik.
Szerző(k): Horváth TiborA lengyel államfő megerősítette azt a már korábban is felvetett javaslatát, hogy a NATO-ban ismét emeljék fel a GDP 3 százalékára a védelmi kiadásokat, amint ez a hidegháború idején volt.
Szerző(k): Horváth TiborA Kreml szerint a stoplista azt a célt szolgálja, hogy „Washingtonban a reflexek szintjén tudatosítsa azt az egyszerű igazságot, hogy semmilyen agresszív lépés nem marad büntetlenül”.
Szerző(k): Horváth TiborA NATO hadviselésének átalakítására van szükség, a kollektív védelem új korszakában, a hatékonyság helyett az eredményességre kell összpontosítani – jelentette ki Rob Bauer admirális, a NATO katonai bizottságának elnöke Brüsszelben.
Szerző(k): Eisenkrammer Nóra