A hitelintézeti szektor 2012-ben is veszteséges volt, a 159,1 milliárd forintos veszteség az előző évinél 36,6 százalékkal alacsonyabb - derül ki a PSZÁF honlapján pénteken publikált elemzésből. A hitelintézetek 90 napot meghaladóan késedelmes hiteleinek aránya a IV. negyedév egészében minimálisan csökkent, ez azonban kedvezőtlen decemberi adatok mellett valósult meg.
Szerző(k): MTIAz új kategóriaként létrehozott, stratégiailag kiemelt jelentőségű vállalatként hétfőn kellett volna befejeződnie a Malév Zrt. felszámolásának, de egyelőre nem látszik a folyamat vége - derül ki a Népszabadság cikkéből.
Szerző(k): NAPINem tervezi a húskombinát teljes leállítását a felszámolásban sem a vagyonfelügyelő Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.
Szerző(k): NAPI, MTI-EcoMa elkezdett dolgozni a Malév vagyonfelügyelője, péntekre készül el a cég likviditási terve, és bár az utasok jegyek biztosított, lehetnek olyanok, akiknek perelniük kell.
Szerző(k): Diószegi JózsefTovább emelkedett a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) a hitelek késedelmes fizetése miatt nyilvántartott magánszemélyek és a mulasztások száma is idén a harmadik negyedévben, de a bővülés lassult az előző negyedévihez képest - derül ki a KHR-t működtető BISZ Zrt. honlapján közzétett adatokból.
Szerző(k): NAPIMindössze két héttel azután, hogy a felügyelet megadta a bankalapítási engedélyt a Dresdner Bank AG-nek, rákerült a pecsét a 2 milliárd forint jegyzett tőkéjű leánybank, a Dresdner Bank (Hungária) Rt. (DBH) működési engedélyére is.
Szerző(k): NAPIA tervek szerint decemberben startolhat az OTP Jelzálogbank Rt., amelynek már induláskor mintegy 15 milliárd forintos hitelportfóliója lesz - mondta el lapunknak Oszlányi Zsolt, az OTP Bank ügyvezetője, a jelzálogbank elnök-vezérigazgatói posztjának várományosa. Az új cég kezdetben csak lakáshiteleket nyújt, kínálatát azonban hamarosan bővíti. Elképzelhető, hogy a Postabank is belép e piacra, hiszen a kiürített Polgári Kereskedelmi Bank jelzálogbankká alakítását fontolgatja. Cikkünk a mai NAPI Gazdaságban.
Szerző(k): NAPIAz FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. a jövő héten minimum 100 millió, maximum 3 milliárd forint össznévértékben jelzálogleveleket bocsát ki nyilvánosan. A nyolcéves futamidejű papírok változó kamatozásúak, az induló kamat évi 11,1 százalék. Részletek a mai NAPI Gazdaságban.
Szerző(k): NAPIA HVB Jelzálogbank Rt. augusztus 15-én sikeres zártkörű jelzáloglevél-kibocsátást hajtott végre, a felajánlott 1-1,5 milliárd forintos össznévértékű pakett maximális mennyiségét sikerült értékesíteni. Az ötéves futamidejű, egyenként 10 millió forint névértékű értékpapírok változó kamatozásúak.
Szerző(k): Barna Zsuzsa