A várható visszaesések ellenére is többnyire optimisták a szakemberek a paradicsomhozamokkal kapcsolatban. Még úgy is, hogy az időjárás alaposan felforgatta az eddigi status quot a mezőgazdaságban is.
Szerző(k): H. A.A norvég állami vagyonalap masszív nyereséget tudott elérni az első félévben. A mesterséges intelligenciával kapcsolatos részvénypiaci rallynak köszönhetően közel 138 milliárd dollárt kaszált az ország olaj- és gázbevételeinek egy részét kezelő intézmény.
Szerző(k): EconomxHirtelen a recesszió rémét tartják a legnagyobb piacokat fenyegető veszélynek a profi befektetők. Az amerikai jegybank közbelépését várják, amelynek monetáris politikáját már olyan sokan látják túl szigorúnak, mint utoljára a 2008-as globális pénzügyi válság idején.
Szerző(k): EconomxSokat elmondhat a tőzsdék túlértékeltségéről a tény, hogy Warren Buffették már több amerikai kincstárjegyet birtokolnak, mint maga a Federal Reserve.
Szerző(k): EconomxA japán tőzsde zuhanása és a globális eladási hullám közepette beindult a svájci frank erősödése is, ami váratlanul érte a gyengülésre játszó befektetőket. Ráadásul lehet, hogy ez csak egy nagyobb erősödési hullám kezdete, sokak szerint ugyanis van még kraft az évtizedes csúcsa közelében járó fizetőeszköznek.
Szerző(k): Economx