Valakinek csak álom az új otthon, mások pedig simán kiadnak négyzetméterenként hárommillió forintot is egy új fővárosi, vagy balatoni lakásért. Eközben már a nagy ingatlanfejlesztők is kénytelenek lehajolni az egymilliárdos munkákért, kiszorítva a piacról a közepes cégeket. Hüse Istvánnal, a Magyar Ingatlanberuházó Zrt. vezérigazgatójával ezekről is beszélgettünk, de arról is, hogy milyen kiút van ebből a helyzetből.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaOrbán Viktor péntek reggel interjút adott a Kossuth Rádióban. A műsorban szó esett a hazai inflációról, a gazdasági növekedésről és természetesen Brüsszelről is.
Szerző(k): Horváth TiborÚj nemzeti bajnokok nőhetnek ki annak a tőkealapnak a segítségével, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Tőkeholding (NTH) közösen hozott létre a hazai vállalkozások kifektetési aktivitásának előmozdítására. Az alap kezelését az NTH-hoz tartozó Focus Ventures végzi, aminek minderre 60 milliárd forint áll rendelkezésére. Hogy ez mire lesz elég és miért is fontos fogalom a kifektetés, arról Zsámboki Zoltánt, a cég vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.
Szerző(k): Károly Gábor