Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség új jelentése szerint az európai rákos megbetegedések több mint 10 százalékát valószínűleg a környezetszennyezésnek való környezeti és munkahelyi kitettség okozza. A jelentés szerint a legtöbb ilyen eset megelőzhető lenne.
Szerző(k): Szabó DánielA szakértők jóslatánál valamivel nagyobb mértékben nőhet a világ olajfogyasztása a jövő évben, legalábbis a világ egyik legfontosabb energiaügyi tanácsadó szervezete, a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) szerint. Az olaj várható árára nem ad becslést a jelentés, de egy az olajpiaccal is foglalkozó befektetési szakértő úgy látják, hogy az a fekete arany további drágulását vetíti előre.
Szerző(k): Komócsin SándorTovábbra is visszahúzódóban van a koronavírus járvány Magyarországon, de a halálos áldozatok száma így is megközelíti már a 46 600-at.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz építőipar 2022-ben is jó évet fog zárni, az ágazat teljesítménye idén elérheti az 5500 milliárd forintot a tavalyi csaknem 5400 milliárd forint után.
Szerző(k): Rácz GergőTovábbra is kiemelkedően teljesít a magyar ügyészség, amely az uniós átlagot lényegesen meghaladó arányban emel vádat az OLAF igazságügyi ajánlásai nyomán - írta a Legfőbb Ügyészség.
Szerző(k): Domokos LászlóAz igazán kedvező feltételekkel rendelkező területeken 65 centbe, a kevésbé kedvező térségekben pedig 115 centbe is kerülhet majd a zöldhidrogén kilója 2050-ben. A látszólag nem mindennapi jóslatot a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (Irena) tette, de ennél érdekesebb az, hogy a szervezet országokat is megnevezett - egy új energiavilág lehetőségét is megrajzolva.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz Európai Bizottság jelentése szerint a magyar munkaerő termelékenysége jelentősen elmarad az uniós átlagtól, amit azzal lehetne orvosolni, ha a több innovációt hordozó ágazatok, vállalatok fejlődnének. A kormány szerint nincs elmaradás.
Szerző(k): Komócsin SándorA Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) friss, áprilisra szóló jelentése szerint 100 eurós egységár körül stabilizálódtak a földgázárak Európában, de a betárolással el vagyunnk maradva.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz Európai Bizottság kiadta legújabb országspecifikus ajánlásait, amivel a magyar kormány javítani tudná az ország gazdasági helyzetét. Különösebb előrelépésre nincs kilátás, lévén több éve fennálló, illetve hasonló kifogások találkoznak kiszámítható ellenérvekkel. Ezeket vettük számba.
Szerző(k): Rácz Gergő