A kanadai jegybank már az ötödik egymást követő ülésén csökkentette a kamatot, legutóbb is 50 bázisponttal. 2025-ben azonban már nem várható a mostanihoz hasonló agresszív kamatcsökkentés. A vezetés most Trump beiktatásásra vár, mert a belengetett vámszabályok egyelőre bizonytalanságot szülnek.
Szerző(k): L. K.Az amerikai gazdaság és a tőzsde is erős maradhat jövőre a Bank of America elemzői szerint. Az év első felében az erős dollár uralja majd a piacokat, azonban nyáron fordulat jöhet és az addig szenvedő európai tőzsdék is magukra találhatnak majd.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA negatív kamat nemrég szűnt meg az utolsó országban, Japánban, azonban Svájc most ismét lehetségesnek tartja alkalmazását. Kétségkívül a svájci frank egy kis deviza, amibe néha túl sokan menekülnek, és az ország a ténylegesen nulla inflációtól sem fél.
Szerző(k): Fellegi TamásA mostani forintgyengüléssel helyére került a forint az Erste elemzői szerint. A bank a jövő évre ugyanakkor a kormányzatnál jóval alacsonyabb, 2 százalékos növekedést vár, álláspontjuk szerint a 2025-ben átadott nagyberuházások csak 2026-tól járulnak majd hozzá érdemben a növekedéshez, de itt komoly kérdés a kapacitáskihasználtság.
Szerző(k): Nagy László NándorRégóta fennálló tabu eltörlésére számít a piac, ugyanis azt árazzák, hogy a választásokat követően Berlinben feloldhatják az adósságféket, és masszív állami költekezéssel ránthatják ki a gazdaságot a bajból. Becslések szerint akár több száz milliárd eurónyi pluszforrás is felszabadulhatna a lépéssel.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA nagy befektetési bankok egymás után emelik meg céláraikat az S&P 500-as indexre Trump választási győzelmét követően. Megmaradhat a nagy technológiai cégek dominanciája, de veszélyt jelentetnek a vámok és a magasabb kötvényhozamok.
Szerző(k): EconomxNincs erő a forint piacán, a befektetők egyelőre arra várnak, hogyan dönt kedden a Magyar Nemzeti Bank.
Szerző(k): S. V.A republikánus jelölt magabiztos győzelmet aratott az amerikai elnökválasztáson. Németországban mindeközben már azt számolgatják, mikorra írhatják ki az előrehozott választásokat. A Fed pedig a kamatcsökkentés mellett döntött. Ezek voltak a hét legfontosabb külpolitikai és külgazdasági eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA várakozásoknak megfelelő döntést hozott a Federal Reserve.
Szerző(k): S. V.