A héten a Federal Reserve kamatdöntő ülésére figyel mindenki a tőzsdéken. Kamatcsökkentés lesz, a kérdés az, mennyi és mi következik ezután.
Szerző(k): EconomxA nagy augusztusi erősödést követően most újra nekilódult a japán deviza, újabb nagy erősödés után immár átlépte múlt havi csúcspontját is. Napokon belül kamatdöntés lesz az USA-ban és Japánban, erősen csökken a két deviza kamateltérése. Meddig mehet a jen?
Szerző(k): Fellegi TamásAz amerikai jegybank szerepét betöltő Fed hamarosan megkezdheti a kamatok csökkentését két és fél éves szigorúság után. Azonban a magas kamatok csak részben tudták ellensúlyozni azt hatalmas pénzesőt, amit a Covid nyomán a piacra zúdított a világ vezető jegybankja. Ha ezt is figyelembe vesszük, akkor még mindig nagyobb a lazaság, mint a járvány kitörése előtt.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásNagyot mentek az európai bankrészvények az elmúlt egy év folyamán, azonban a befektetők félnek tőlük, tartanak ugyanis az EKB közelgő kamatcsökkentéseitől. A Goldman Sachs elemzői szerint azonban van még bennük szuffla, a zéró kamatokkal jellemzett évtized ugyanis jócskán megedzette a szektort.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásKözel négy éves mélypontra, 3,4 százalékra süllyedt az infláció augusztusban, júliushoz képest pedig nem is volt áremelkedés. Ez már majdnem a jegybank 3 százalékos célértéke, kérdés, hogy immár fenntarthatóan alacsony marad-e a pénzromlás üteme.
Szerző(k): Fellegi TamásNagy a vita az Európai Központi Bankon belül, hogy a szeptemberre várt kamatcsökkentés után hogyan tovább. A további vágás mellett érvelők attól tartanak, hogy ha későn lépnek és keveset, recesszió köszönt be Európában, ugyanakkor a héják az infláció újbóli elszabadulásától tartanak.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA magyar háztartások összesen 135 és 290 milliárd forint közötti kamatbevételtől esnek el azzal, hogy lekötött betétek helyett készpénzben tárolják a pénzüket. A kamatjövedelem után ugyanis nemcsak 15 százalékos szja-t, azaz kamatadót, hanem a 13 százalékos szochót is fizetni kell, ami együttvéve már 28 százalékos adóterhet jelent. Viszont abban az esetben, ha TBSZ-re köti le valaki a betétet, akkor a szocho alól rögtön mentes és 5 év után már kamatadót sem kell fizetnie.
Szerző(k): L. K.Csúcson az aranyár, nyerőben van mindenki, aki korábban vásárolt. Szépen hízik az MNB aranytartaléka és az is kiderült, hogy mennyi befektetési aranyat tart - leginkább az otthonában - a magyar lakosság.
Szerző(k): Sárosi Viktor2009 óta a második legnagyobb visszaesést mutatják az amerikai foglalkoztatottság növekedésének számai, ami a dollár gyengüléséhez vezetett, és a Fed kamatcsökkentésének is megágyaz a piac értelmezésében.
Szerző(k): Balatoni Lilla