Két hete sincs, hogy az olcsó japán jen hitelekre épülő carry trade pozíciók nagy része lezárult, közben a részvényárfolyamok összeomlottak, de máris nagy ütemben nyílnak újra a pozíciók. A japán jegybank pedig ismét odacsaphat, nem akármekkorát.
Szerző(k): Fellegi TamásA norvég állami vagyonalap masszív nyereséget tudott elérni az első félévben. A mesterséges intelligenciával kapcsolatos részvénypiaci rallynak köszönhetően közel 138 milliárd dollárt kaszált az ország olaj- és gázbevételeinek egy részét kezelő intézmény.
Szerző(k): EconomxHirtelen a recesszió rémét tartják a legnagyobb piacokat fenyegető veszélynek a profi befektetők. Az amerikai jegybank közbelépését várják, amelynek monetáris politikáját már olyan sokan látják túl szigorúnak, mint utoljára a 2008-as globális pénzügyi válság idején.
Szerző(k): EconomxA némi meglepetésre ismét 4 százalék fölé pattanó infláció a forintnak jót tett, a Magyar Nemzeti Bank kamatcsökkentési terveit azonban könnyen lehet, hogy felülírta.
Szerző(k): S. V.Az elmúlt napokban, idén először 75 dollárig esett a Brent típusú olaj ára, miközben tavaly sokszor járt ott, így komoly technikai támasszá vált a szint. Ha az OPEC a tervei szerint növeli a kitermelést, a szint eshet, és tartósan olcsóbb olajár következhet.
Szerző(k): Fellegi TamásMozgalmas héten vagyunk túl: a magyar gazdaságnak is kiosztották a bizonyítványt, és mint kiderült, nincs ok a túlzott büszkeségre. A fogadalmak sem maradtak el, hogy legközelebb minden sokkal jobb lesz. Fontos inflációs, ipari és kereskedelmi adatok érkeznek a héten.
Szerző(k): Hercsel AdélAz átlagos órabér szintén alulmúlta a várakozásokat.
Szerző(k): Zádori BenceHullámvasutaznak a héten az Nvidia részvényei: szerdán 13 százalékkal emelkedett az árfolyam, így a cég értéke egyetlen nap alatt 330 milliárd dollárral lett több. Előtte és utána viszont hatalmas zuhanáson ment át a papír, vajon mi okozhat ilyen gigantikus mozgásokat?
Szerző(k): Fellegi TamásKezd kifizetődni Erdogan kemény monetáris politikája: az Amundi Törökország kötvényeit már a legjobb befektetések között tartja számon.
Szerző(k): G. É.