Belgium lett az első ország, amely 21 napos kötelező karantént vezetett be a majomhimlős betegek számára, mivel látványosan terjednek világszerte a megbetegedések. Pedig épp pár napja törölték az utolsó maszkviselési szabályt.
Szerző(k): Rácz GergőSanghaj április eleje óta karantén alatt áll, mivel újra fellángolt a koronavírus-járvány, a kínai hatóságok pedig az elszigeteléssel akarták elejét venni annak, hogy más területekre is átterjedjen a betegség. Május végére a fertőzésszámok csökkennek, ezért megkezdték a lazítást a fontos ipari központban. Pekingben viszont marad a szigor.
Szerző(k): Szabó DánielÉszak-Koreában csak tegnap ismerték be először, hogy covid-fertőzöttet találtak az országban, mára azonban már hat halálos áldozata van a járványnak, és több mint százezren szenvednek lázas betegségtől - írja a BBC.
Szerző(k): Ambrus-Nagy BoglárkaSanghajban szigorúbb zárlat alá vették a karantén alatt álló területeket, kordonokat és fémkerítéseket állítva fel egyes épületek köré, miközben a városban továbbra sem sikerült megfékezni a koronavírus-járvány terjedését.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA 25 millió lakosú, hetekig teljes karanténban lévő Sanghajban egyre többen éheznek, és a helyzeten az sem segít, hogy több körzetben a javuló járványadatok miatt a héten már feloldották vesztegzárat - hangzott el az RTL Híradóban.
Szerző(k): Szepesi AnitaKína pénzügyi központja, Sanghaj csütörtökön több mint 27 000 koronavírusos megbetegedést jelentett, ami új csúcsot jelent. Hszi Csin-ping elnök kijelentette, hogy az országnak folytatnia kell a szigorú járványvédelmi intézkedéseket, ami teljes leállást és bezárkózást jelent. Az ország gazdaságának viszont a zero-covid-stratégia nem válik javára.
Szerző(k): Szabó DánielKínában újabb városokat zárnak le a koronavírus-járvány legújabb hullámának megfékezése érdekében, emberek millióinak mozgását korlátozva.
Szerző(k): Szepesi AnitaTeljesen összeomlott a kínai csodacégek árfolyama az amerikai tőzsdéken. Van aki szerint most már vásárolni kéne, az óvatosabbak szerint Putyin közeledése Kínához a mostani helyzetben tovább ronthat a helyzeten.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásKína a világjárvány kezdete óta a legnagyobb Covid-19 járvány kitörésével küzd. Az állam hivatalosan kevés részletet közel a beindult fertőzési hullámról, de szigorú karantént vezetett be több tartományban. A közösségi médiában sokan kifogásolják a kínai intézkedéseket, mert elterjedt, hogy egy egyetemi diákokból álló csoport nem jutott ivóvízhez és mosdókhoz a zárlat miatt.
Szerző(k): Szabó Dániel