A közép-kínai városok sietve próbálják megakadályozni, hogy a koronavírus-járvány újabb kitörései bénítsák meg a működésüket. A cél, hogy elszigeteljék a szülővárosukba menekülő vendégmunkásokat az iPhone-gyártó Foxconn hatalmas összeszerelő üzeméből, amelyet le kellett zárni a Covid által sújtott Csengcsouban, attól tartva, hogy újabb karanténintézkedésekre kényszerülnek. Most járványgóccá válhat az üzem.
Szerző(k): Szabó DánielAz elmúlt egy hétben 80 idős ember vesztette életét, továbbra is több mint 1500 beteget ápolnak kórházban a Covid-19 okozta nehéz légzés miatt és fogyóban a Moderna vakcina.
Szerző(k): Koncsek RitaCsalódást keltő negyedéves számokkal rukkoltak elő a számítógépes játékipar nagyjai. A járványügyi korlátozások végével az emberek újra felfedezték, a lakáson kívül is lehet csinálni valamit, de nem segített az emelkedő infláció és az akadozó hardverellátás sem.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásSan Francisco után New Yorkban is elrendelték a veszélyhelyzetet, mivel az óriási méretű és lélekszámú városban akár 150 ezer lakó is közvetlenül veszélyeztetett lehet - közölte az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAlig három nappal azután, hogy megszűnt a korábbi fertőzése miatt elrendelt karantén, megint pozitív lett Joe Biden amerikai elnök koronavírus-tesztje - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánHazánkban minden tizedik ember húz rendszeresen, heti több alkalommal futócipőt, a lakosság felének viszont gyakorlatilag teljesen kimarad az életéből ez a mozgásforma – derül ki a Generali a Biztonságért Alapítvány friss reprezentatív felméréséből.
Szerző(k): Tér DiánaKínában az inflációs nyomás továbbra is enyhe maradt, mivel a járványügyi zárlatok erősen visszavágták a belföldi fogyasztást, ami a közgazdászok előrejelzése szerint a politikai döntéshozókat arra késztetheti, hogy ösztönzőket fizessenek a kínai lakosságnak, hogy megtámogassák a gazdasági növekedést és a foglalkoztatást is fellendítsék. A fő problémát az jelenti, hogy nem tudnak vásárolni a kínaiak, az infláció pedig egyáltalán nem indult be.
Szerző(k): Szabó DánielA kínai egészségügyi hatóságok szerint nagyon hamar berobbanhat a koronavírus-járvány Pekingben. Eközben Sanghajban is nő az új esetek száma, ami miatt félő, hogy Kína ismét szigorú karantén alá vonja több nagyvárosát, ami a termelés visszaesésével járhat, ez pedig a globális ellátási láncokat fenyegeti.
Szerző(k): Szabó DánielCsütörtökön Sanghajban ismét elkezdték lezárni a város egyes részeit a Covid-19-es fertőzés miatt. Pedig a múlt héten még a hosszú lezárás utáni nyitásnak örültek.
Szerző(k): Lovas-Romváry András