Indulási bónuszt, bejelentett munkaviszonyt és akár 1000 forintos címpénzt kínál a Kifli az új áruszállítóinak. A szolgáltató cég korábban katás futárai bejelentett munkaviszonnyal még több pénzt kereshetnek.
Szerző(k): Molnár CsabaAkár 40 százalékkal is drágulhatnak a nyelvtanfolyamok szeptembertől. Egy jelenleg 45-70 ezer forintba kerülő kurzus ára akár 90 ezer forint is lehet. Magánórát pedig ötezer forint alatt már nehéz találni.
Szerző(k): Koncsek RitaHa a magyar kormány és a hazai cégek nem lépnek, pár éven belül több tízezres munkaerőhiány lesz az IT-szektorban. Az ágazatot súlyosan fenyegeti, ha az eddiginél is több informatikus dönt majd a jobb fizetéssel kecsegtető külföldi megbízók mellett, ami már nem is feltétlen jár kiköltözéssel. A Napi.hu-nak nyilatkozó szakértők a magasabb béreket, a munkavégzés kötöttségeinek feloldását és a szexizmus felszámolását sürgetik.
Szerző(k): Nagy MartinA szigorúbb szabályok miatt lesz olyan vállalkozó, aki eddig 36 millió forint hitelt tudott volna felvenni, az adónem változtatása miatt viszont csak 10,5 millió lesz a maximum összeg azonos feltételek mellett.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonMivel a legtöbb futár a kata szerint adózott, a szigorítás miatt változtatnia kellett a Foodpandának a partnerei fizetésén: a cég átlagosan 18 százalékkal emelte az azonos teljesítmény mellett megkereshető összeget. Emellett könyvelőpartnerek közvetítésével is segítenek az ételfutároknak.
Szerző(k): Szabó DánielA Pénzügyminisztérium szerint az érintettek egy százalékát sem érdekli a továbbiakban az adónem, nagyon kevesen akarnak továbbra is ebben a formában adózni a körülmények megváltozását követően.
Szerző(k): Rácz GergőÁllami segítséget várnak a szakrendelők a gáz- és villanyszámlák emelkedése miatt - mondta Pásztélyi Zsolt, a Medicina 2000 Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke.
Szerző(k): Koncsek RitaKomoly visszhangja volt a kata utáni újabb rapid adóváltoztatásnak, az ekho vonzóbbá tételének.
Szerző(k): Domokos LászlóAz egyik legnagyobb futárcég, a Wolt kompenzációs rendszerrel segíti a kataszigorítás miatt másik adózásra váltó futárokat.
Szerző(k): Csernátony Csaba