A francia elnök borús képet festett, amikor a Vlagyimir Putyin által Európára jelentett sürgető fenyegetésről beszélt.
Szerző(k): V. G.Egyre több elemző és tisztviselő kongatja a vészharangot, miszerint szemmel kell tartani a kínai hadsereg gyors izmosodását. Sokuk szerint ugyanis ez annak a jele, hogy Peking 2027-re elszánhatja magát Tajvan lerohanására. Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint azonban ez a legkevésbé sem tekinthető egyértelműnek: a kínai támadással riogatók feltételezéseket mosnak össze régi célkitűzésekkel. Ettől függetlenül persze szerinte sem zárható ki, hogy Kína blokádot vonjon a közeljövőben Tajvan köré.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA németek, svédek, britek és a norvégok után újabb NATO-ország figyelmeztet: Dánia titkosszolgálata erősen feltételezi, hogy Putyin növeli a katonai tömbre nehezedő nyomást, ezért komolyan készülni kell a háborúra. A nemzeti hadseregek megerősítése és a polgári mozgósítás mellett a klímaváltozás elleni fellépést sürgetik.
Szerző(k): Thurzó KatalinIzrael bejelentette, hogy a háború befejezése után pufferzónát szeretne létrehozni a Gázai övezet határán.
Szerző(k): EconomxElőfordulhat, hogy magyar katonák is harci cselekményekben találják magukat - fogalmazott az Economxnak a csádi katonai misszió kapcsán Szenes Zoltán katonai szakértő. Ugyanakkor továbbra sem tudni, hogy mit nyer ezzel hazánk.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaHúsz fős küldöttség vesz részt az Iszlám Állam elleni koalíciós hadműveletben.
Szerző(k): Zádori BenceBár sokan arra számítottak, hogy október 7. után Izrael pár napon belül visszavág a Hamasznak, ehhez képest két hetes késésben vannak.
Szerző(k): Drávucz PéterAz Egyesült Államok hadihajókat küld a Földközi-tenger keleti medencéjébe a Hamász Izrael elleni támadására válaszul, és már vasárnap katonai szállítmányt indított útnak - közölte Lloyd Austin védelmi miniszter.
Szerző(k): EconomxNegyvennyolc órát adott Franciaország nigeri nagykövetének az ország elhagyására a hatalmat július 26-án megragadó junta.
Szerző(k): Economx