Már az ősz folyamán hatályba léphetnek a családi csődvédelem főbb szabályai, elsőként szeptembertől a jelzáloghitel-adósok szűkebb köre élhet a lehetőséggel, jövő szeptembertől pedig már minden elmaradással küzdő család előtt megnyílik az adósságcsapdából kivezető út - számol be hétfői cikkében a Napi Gazdaság.
Szerző(k): MTIA vasárnapi boltbezárás után a kisebbik kormánypárt második nagy elképzelése is sínen van: Bogdán Tibor igazságügyi minisztériumi főtanácsadónak a Portfolio csütörtöki konferenciáján elhangzott szavai szerint két hét múlva megismerhetjük a magáncsődre vonatkozó törvényjavaslatot, amely nem szociálpolitikai, inkább adósságrendezési célú program lesz.
Szerző(k): portfolio.huÉsszerűnek tartja a devizaalapú autó- és személyi hitelek forintosítására vonatkozó jegybanki javaslatot Orbán Viktor kormányfő.
Szerző(k): MTINyugodt, higgadt, józan kormányzásra van szükség, le kell zárni a 2010-2014 közötti rendkívüli állapotokat – erről beszélt Kövér László a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPPE) éves közgyűlésén szombaton a fővárosban.
Szerző(k): MTIMég idén a parlament elé kerülhet a családi csődvédelem intézményére vonatkozó KDNP-s javaslat - mondta az InfoRádiónak Rétvári Bence KDNP-alelnök. Az önkéntes alapon működő csődvédelmi rendszerben a lejárt tartozással rendelkező adósok csődbiztos bevonásával és a pénzintézetekkel együttműködve ütemezhetik át a tartozást. Az igénylést követően a kirendelt csődbiztos segít racionalizálni a családi kiadásokat, egyben ellenőrzi, hogy az adósok nem költekeznek-e túl.
Szerző(k): InforádióA KDNP családi csődvédelemről szóló javaslata szerint akár 50 százalékkal is csökkenhet az adóssága annak, aki részt vesz a konstrukcióban, amely önkéntes alapon működne, ugyanakkor a kirendelt csődbiztosok megtilthatnák például a nagyobb kiadásokat és elrendelhetnék az autó vagy a nyaraló eladását.
Szerző(k): MTI-EcoTovább szigorítana az árubemutatókra vonatkozó szabályokon a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), a tárca ezért egyeztetést kezdeményezett a társhatóságok és civil szervezetek bevonásával - hangzott el a tárca és a KDNP közös sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.
Szerző(k): MTIHa a vasárnapi zárva tartásról lesz népszavazás, a kormánypártok ringbe fognak szállni Lázár János szerint, míg a KDNP-s Harrach Péter úgy látja, további kivételekre és a munkavégzési tilalom más ágazatokra való kiterjesztésére is szükség lehet.
Szerző(k): MTIA Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) nem támogatja a népegészségügyi termékadó kiterjesztését - jelentette be a NAK.
Szerző(k): Economx