Idén a magyar felnőttek 45 százaléka tervez vásárolni a Black Friday időszakában és 43 ezer forint lehet az átlagos költés. Most is ruházati cikket terveznek venni a legtöbben, amit a háztartási- és vegyiáruk, valamint a háztartási kis- és nagygépek követnek.
Szerző(k): Horváth TiborA bizottság brüsszeli közleménye szerint a javaslat mindenekelőtt a fogyatékossággal élők státuszának egységes uniós elismerését szolgálja. Az irányelv nemzeti jogba való átültetését követően a tagállamokat felkérik, hogy jogsértés esetén pénzbírságot és korrekciós intézkedéseket szabjanak ki.
Szerző(k): Horváth TiborA babaváró hitel esetében pozitív és negatív változást egyaránt bejelentettek, ám szakértők szerint a szigorítás lényegesen többeket érinthet majd.
Szerző(k): Horváth TiborA Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén ismét megrendezik a Strandok éjszakáját július 29-én, amikor várhatóan megtelnek a magyarországi fürdők.
Szerző(k): EconomxHagyományosan az ősz a diákszámla kampányok időszaka, amikor minden bank egyszerre kívánja magához csábítani a fiatalokat, elsősorban a gólya főiskolásokat, egyetemistákat. Idén azonban úgy tűnik, mintha egész évben kampányidőszak lenne. Összegyűjtöttük, mely bankok mivel csábítják a diákokat.
Szerző(k): EconomxAz Tesco az energiaárak világpiaci mérséklődéséből, a forint árfolyamának erősödéséből, valamint a beszállítói árak csökkenéséből fakadóan újabb kétezer terméket ad olcsóbban. A cégvezetés bízik abban, hogy ez a tendencia a jövőben is folytatódhat.
Szerző(k): Horváth TiborFizetési könnyítést kaphatnak azok az adózók, akik valamilyen méltányolható gazdasági vagy személyes okból nem tudnak határidőre adót fizetni.
Szerző(k): Sánta AndrásHúsvétkor változik a MÁV-Volán-csoporthoz tartozó társaságok közlekedési rendje. A MÁV-START járatai április 6-án a tavaszi szünet első napján a pénteki, 7-én a szombati, 8-án és 9-én az ünnepnapi, 10-én a vasárnapi, 11-én már a munkanapi menetrend szerint közlekednek.
Szerző(k): Horváth TiborCsütörtökön kezdődik a tavaszi szünet, ami alatt az alsó tagozatosok ismét használhatják Kajla útlevelüket a MÁV-Volán-csoport és a GYSEV járatain. A világoskék útlevél ingyenes utazást biztosít a gyerekek számára a belföldi helyközi vonatokon és Volánbusz járatokon, így a húsvéti hosszú hétvégén is érdemes a közösségi közlekedést választani a családi kirándulásokhoz.
Szerző(k): Horváth Tibor