Hiába volt már idén kétszer is adósságrendezés, a legfrissebb adatok szerint július végén 68,5 milliárd forintot mutatott az adósságszámláló, mondta Rásky László lapunknak. Kiemelte, ha ez így halad, októberben újabb konszolidációra lesz szükség.
Szerző(k): Koncsek RitaSorra romlanak el a kórházak műtőiben a klímák, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság azt írta lapunknak, a javításokat a lehető legrövidebb időn belül elvégzik.
Szerző(k): Koncsek RitaAz Uzsoki utcai kórházban és a János kórházban is a műtőkben romlott el a klíma. A problémát az intézmények havária helyzetként jelentették a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságnak.
Szerző(k): K. R.Folyamatosan esnek ki a csontvázak a kórházak szekrényeiből, mondta Demény Ádám, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) főigazgatója a Kórházszövetség konferenciáján. Borzasztó rossz állapotban van az infrastruktúra, több száz lift nem működik, hetente 5200 hibabejelentést kapnak a kórházaktól.
Szerző(k): Koncsek RitaA Magyar Államkincstár adatai szerint soha nem volt még november végén 130 milliárd forint az a tartozásállomány, amit a kórházak görgetnek maguk előtt. Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára lapunknak azt mondta: a korábban bejelentett 90 milliárd forintos konszolidáció elindult, de most úgy látja, már januárban újabb 50 milliárdra lenne szüksége az intézményeknek.
Szerző(k): Koncsek RitaA Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) januártól már 81 intézmény üzemeltetéséért lesz felelős. A szervezet főigazgatója elmondta, hogy az átvétel miatt a vármegyei kórházak 85-90 százalékával, a fővárosiak közül pedig mindegyikkel megtörtént már a megállapodás.
Szerző(k): Koncsek RitaA Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) egy XI. kerületi, egykor kormányzati szerveknek is otthont adó irodaházban árverez el ingatlanokat, egy volt nyomdát és irodahelyiségeket, egymilliárd forint kikiáltási áron.
Szerző(k): Domokos ErikaHárom részben, 29 milliárd 300 millió forint keretösszeg erejéig szerzett be tűzoltó járműveket a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság. Négy társaság között oszlik meg a szállítás.
Szerző(k): Németh GézaNégy évre, 70 milliárd forint keretösszegű gyógyszerek beszerzésére írt ki közbeszerzést a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság.
Szerző(k): Németh Géza