Amint lezárul a TV2-csoporttal kötött adásvételi tranzakció, hatályba lép az a megállapodás, amely szerint január 1-jétől együttesen értékesíthető a TV2 csoport és az Atmedia portfóliójának hirdetési ideje.
Szerző(k): EconomxÁllami kézbe kerülhet egy egyesületi márka. Az Áldomás márkanevet Bodrogai Ferenc cége adja el a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.-nek. A szándéknyilatkozatot ma tervezik aláírni. Az adásvétel ellen az egyesület egyik alapítója, Palásti József tiltakozik, és a jogi aggályokra levélben figyelmeztette a kereskedőház vezérigazgatóját.
Szerző(k): Szakonyi PéterEgyelőre nem tudni, mi lesz a sorsa a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. által tavaly megvásárolt almáknak. A szervezet eközben újabb felvásárlásra készül, ezúttal a tejiparban. A Tej Terméktanács reménykedik; ám az almatermelők megsegítése sem épp úgy sült el, ahogy a szektor remélte. A kereskedőház ugyanakkor hallgatag a felvásárlások körülményeivel kapcsolatban.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA magyar kormány bővíti a kereskedőházak hálózatát a Kárpát-medencében - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca külgazdasági értekezletén.
Szerző(k): MTIA magyar kormány a 2020-ig tartó EU-fejlesztési ciklusban minden korábbinál nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy megerősítse a vállalkozói szektort, amely számára a New York-i kereskedelmi iroda újabb kaput nyit az Egyesült Államokban - jelentette ki Észak-Amerika első magyar kereskedőházának keddi ünnepi megnyitóján Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a New York-i magyar főkonzulátuson.
Szerző(k): Inforádió, MTIA Nemzetgazdasági Minisztérium bábáskodásával létrejött Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) korábbi vezérigazgatója, Skultéti Vilmos írta alá azt a dokumentumot, ami alapján a ma már a külügyhöz tartozó háttérintézmény vagyona a Quaestorhoz került 2013. március 29-én. Az utalás mindössze egy nappal történt az után, hogy Skultéti a Quaestorral március 28-án szerződést kötött. A brókerbotrány főszereplőjévé váló Quaestor azt a megbízást kapta, hogy a pénzből államkötvényeket vegyen - írja az Index.
Szerző(k): Index.huA Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) élére már kiválasztották az április elsejével távozó Kerekes György utódját - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM).
Szerző(k): MTIÜnnepélyesen megnyitotta a mexikóvárosi magyar kereskedőházat csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki több megállapodást is aláírt a mexikói kormánnyal, és Magyarország megfigyelőként való felvételét kérte a Csendes-óceáni Szövetségbe.
Szerző(k): MTIAz Index legfrissebb információi szerint csak a döntés született meg március 5-én arról, hogy a külügy cége, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vegye ki a vagyonát a Quaestortól. Maga a tranzakció március 9-én történt, vagyis azon a napon, amikor a Quaestor bejelentette, hogy csődbe megy.
Szerző(k): Index.hu