Minisztériumi egyeztetést kezdeményez Keszthely önkormányzata a város kórházáról, mert veszélyben látja az intézmény jövőjét.
Szerző(k): L. K.A város első embere értetlenül áll a történtek előtt, szerinte szintet lépett a „kulturált” politikai párbeszéd.
Szerző(k): Z. B.Keszthelynél 35 centivel csökkent, Siófokonál 24 centiméterrel növekedett a tó vízszintje tegnap este óta. Ez azt jelenti, hogy kibillent a Balaton vize.
Szerző(k): L. K.A csodálatosan renovált és karbantartott keszthelyi Festetics-kastély kertjében csobognak a szökőkutak, pompa és szépség fogadja a látogatót, állja a turisták rohamát az egykori főúri palota. A majdnem tökéletes összképet mégis bántóan zavarja, hogy a zöldfelületek szemmel láthatóan víz után sóvárognak: szárazság sújtja a Balaton idegenforgalmi büszkeségét, kókadozik a kastélypark növényvilága.
Szerző(k): Sánta AndrásAz idei Kékszalag július 18-án reggel 9 órakor veszi kezdetét Balatonfüreden. Harangi Csaba, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke a verseny nyitó sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a megmérettetés kiszámíthatatlansága teszi igazán izgalmassá a tókerülő versenyt. A látvány miatt évről évre egyre több résztvevőt tudnak bevonzani. Aki nem tud jelen lenni, online követheti az eseményeket.
Szerző(k): Horváth BalázsAz Economx balatoni tapasztalatai szerint eddig nem igazán beszélhetünk brutális áremelkedésről, sőt, a vendéglátósok közül többen is hangsúlyozták, olyan étel-ital is akad, amely még a tavalyi árakon kapható. A turisztikai szakértő az Economxnak elmondta: összességében nem számít az inflációt meghaladó emelkedésre.
Szerző(k): Drávucz PéterVádat emeltek Keszthelyen azzal a férfival szemben, akinek több tízmillió forint értékű valuta fordult meg a bankszámláján.
Szerző(k): Zádori BenceTöbb mint százmillió forintból épült meg az új bringaút első üteme Keszthelyen – tájékoztatott a város önkormányzata.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraVéget ért Az év hotele közönségszavazás hatodik évadának döntője, amelyben 28 szálloda versenyzett a szavazatokért. Január első felében, két héten át lehetett szavazni a tíz döntős hotelre.
Szerző(k): Economx