Csaknem ötödével több új gépkocsit helyeztek forgalomba a magyar utakon októberben, mint tavaly ugyanekkor. Csalókák azonban a re ...
Még mindig ugyanazok a márkák vannak a top húsz között, de a sorrendben van némi változás.
A Genfi Nemzetközi Autószalonban megrendezett ünnepségen idén is megválasztották az év autóját.
Az alábbi gépjárműveket vásárolták leginkább a magyarok 2023-ban. Összességében 20 ezerrel kevesebbet mint egy évvel korábban.
Szerző(k): EconomxMég a háború előtti szintet is felülmúlták az autóeladások.
Szerző(k): Zádori BenceA KIA zsolnai gyárában az idén 340 ezer autó készül a tervek szerint, ezzel a szlovákiai gyártóhely megközelíti a 2019-es csúcsév 344 ezer darabos termelését – közölte a KIA Slovakia. Tavaly 311 ezer jármű készült a gyárban.
Szerző(k): EconomxTűzveszély miatt több mint 91 ezer autóját hívta vissza csütörtökön a Hyundai és a Kia az Egyesült Államokban. A két koreai vállalat szerint a viszahívás mögött az áll, hogy a megnevezett modellek hibás alkatrészeket tartalmazhatnak, ami miatt az olajszivattyú túlmelegedhet.
Szerző(k): Zádori Bence