Már nem csak a vámokat szigorítaná a Trump-adminisztráció, hanem a beutaztató országokat is. 43 államot osztanak három zónába, ennek megfelelően léphetik át az ország határát az érintett állampolgárok. A korlátozás egyik fokán van Oroszország és Belarusz is.
Szerző(k): L. K.Több mint húsz százalékkal visszaestek a külföldi működőtőke-befektetések Magyarország távol-keleti partnerországában. Itt is felborította a befektetői status quo-t a Trump-hatás?
Szerző(k): S. Z.Az Elon Musk-féle cégnek a célja megvédeni piacát Kínában, ezért jelentős árengedménnyel készülhet Y-modelljénél. Ám oka van annak, miért adhatják majd jóval nyomottabb áron a járművet.
Szerző(k): Sándor ZoltánA német hírszerzés öt éve arra a következtetésre jutott, hogy a Covid-19 vírus kínai laboratóriumból szabadult el, ám a kormányok titokban tartották a jelentést. A WHO és a nemzetközi közvélemény továbbra is vitatja a vírus eredetét.
Szerző(k): T. E.A februári amerikai inflációs adatokat a szokottnál is nagyobb érdeklődés övezte. A kínai importra kivetett plusz 10 százalékos vámnak már megmutatkozhattak az első jelei.
Szerző(k): EconomxKínában az új autók eladásai jelentősen nőttek az egy évvel korábbihoz képest, amit a régi autók cseréjét ösztönző állami program és a holdújév utáni keresletnövekedés hajtott, miközben az alternatív hajtású járművek, köztük a teljesen elektromos és hibridek, eladásai kiemelkedő mértékben emelkedtek.
Szerző(k): T. E.A kínai egészségügyi minisztérium egy sor intézkedést vázolt fel annak érdekében, hogy kezeljék a növekvő elhízási arányt az országban.
Szerző(k): Zádori BenceDonald Trump amerikai elnök a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel való február végi csörtéje után felfüggesztette az Egyesült Államok Ukrajnának nyújtott katonai segélyét. Az amerikai országvezető Kanadára és Mexikóra is kivetette az ígért vámokat, de végül meghátrált, és adott egy hónapnyi haladékot. Az Európai Unió tagállamainak vezetői pedig rendkívüli csúcstalálkozón egyeztettek Ukrajna támogatásáról és Európa védelméről. Ezek voltak a hét legfontosabb külpolitikai és külgazdasági eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn