Az intézkedést az eredeti tervek szerint március elsejétől vezették volna be, azonban a Nemzetgazdasági Minisztérium soron kívül j ...
A kedvezményesebb kondíciókkal, az eredeti dátumhoz képest hamarabb vehetők igénybe a Széchenyi Kártya hitelei.
Lassan növekvő bizakodás érhető tetten a kkv-szektorban, ám még mindig negatív tartományba esik a bizalmi index a K&H közlése alap ...
1,5 milliárd forintos programmal támogatja az elbocsátott dolgozók azonnali munkába állását az Orbán-kabinet. A kkv-k által igényelhető támogatás maximális összege 54,24 millió forint.
Szerző(k): Gulyás ÁbelA mai előregisztrációs határidőig több mint 6500 db érdeklődés érkezett be.
Szerző(k): Z. B.A kormány által októberben meghirdetett 1400 milliárd forintból megvalósuló Demján Sándor Program 8+1 elemből álló finanszírozási csomagja a hazai kkv-k támogatása révén járulna hozzá a jövő évi három százalékos gazdasági növekedéshez. Mutatjuk, hogy ennek keretében 2025 legelejétől pontosan mit és hogyan kapnak az államtól a magyar vállalkozások.
Szerző(k): Hercsel AdélA kormány 2025-ben elindítja a Demján Sándor Programot, és ezzel 1410 milliárd forintot irányít a magyar kis- és középvállalkozásokhoz - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára vasárnap a kormány közösségi oldalára feltöltött videóüzenetben.
Szerző(k): Economx