A kis- és középvállalkozások működési környezetének biztosítása, a forráshoz jutás rendszerének felügyelete, a vállalkozásfejlesztés és a munkaerőpiaci szabályozás is a Nemzetgazdasági Minisztérium feladata, aminek köszönhetően koherens rendszer épülhet ki a hazai vállalkozások támogatására – mondta Bókay Márton, a Nemzetgazdasági Minisztérium nemzeti fejlesztés-finanszírozásért felelős helyettes államtitkára a Cégkassza podcast adásában.
Szerző(k): EconomxEgyszerre érzi magát nélkülözhetetlennek és áldozatnak a hazai kkv-vezetők többsége, ez derül ki egy körükben végzett friss felmérésből.
Szerző(k): G. É.A gazdaság számára létkérdés a hazai kis- és középvállalkozások működésének fenntartása, fejlesztéseik támogatása. Ebben a tekintetben volt kiemelten fontos az, hogy az elmúlt hónapokban, a megugró infláció és az égbe szökő kamatszintek mellett az államilag támogatott hitelek kigazdálkodható forrást biztosítottak a cégeknek – mondta Szabó István Attila a Cégkassza Podcast adásában. A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója szerint azzal, hogy a garanciaintézmény 10-ből 8 forint kkv-hitel mögé állt kezességvállalásával nagyban segített abban, hogy a túlélést biztosító, moderált kamatozású támogatott hiteleket azok a cégek is elérjék, akiknek hitelkérelmét garancia nélkül elutasították volna a bankok.
Szerző(k): EconomxA vállalkozások számára április 30-tól már elérhető az uniós forrású KKV Technológia Plusz kamatmentes hitel, amely legfeljebb 100 millió forint értékhatárig finanszíroz fejlesztési beruházásokat. A részletekről Illés Zoltánt, az MBH Bank mikro- és kisvállalati üzletfejlesztésért felelős ügyvezető igazgatóját kérdeztük.
Szerző(k): Horváth TiborA 200 milliárd forintos többletforrás 92 százalékára már szerződést kötött az EXIM a vállalkozókkal.
Szerző(k): Zádori BenceTavaly 67-en vesztették életüket munkavégzés közben, több mint 20 ezer baleset is történt. A szakszervezeti vezetők arra hívták fel a figyelmet, hogy kevés a munkavédelmi ellenőrzés, bár a bírságok emelkedtek, ami miatt a kkv-k rettegnek is.
Szerző(k): Koncsek RitaA fintechek a bankszektor bomlasztói, előbb-utóbb egybeolvadnak a hagyományos pénzintézetekkel – mondta lapunk kérdésére Johan Gabriels, az iBanFirst fintech cég Délkelet-Európáért felelős regionális igazgatója budapesti látogatásán. Interjú.
Szerző(k): Horváth BalázsA parlamenti javaslatot előterjesztő Szatmáry Kristóf arról is beszélt, hogy a nemzetközi szolgáltatókat ugyan jelentősen korlátozni kell, azonban nem célja a jogalkotóknak, hogy elüldözzék ezeket a cégeket.
Szerző(k): Vermes ÁdámEgy év alatt harmadával csökkent a közbeszerzések összértéke Magyarországon, ez derül ki a hatóság tavalyi évet összegző gyorsjelentéséből.
Szerző(k): Economx