Megtartotta idei első őszi ülését a Gazdasági Kamarák Egyeztető Fóruma.
Szerző(k): L. K.A mesterséges intelligencia haszna a hadászatban jelenleg leginkább a hírszerzés és a felderítés területén mutatkozik meg – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaMesterséges intelligencia (MI, AI) tanácsadói központot hoz létre EY AI Confidence elnevezéssel az EY Magyarország. A terület élén az MI területének két szakértője áll: Erik Slooten vezető partner és Tilesch György vezető MI-szakértő. A bejelentett központ a hazai és a Közép-Kelet európai vállalatoknak, valamint a közszférának átfogó MI-megoldásokat szolgáltat, beleértve a stratégiaalkotást és technológiai megvalósítást is.
Szerző(k): H. A.A magyarországi cégek kétharmada idegenkedik tőle, míg 12 százaléka már alkalmazza, további 22 százaléka pedig tervezi bevezetni a mesterséges intelligencián (MI) alapuló eszközöket a munkafolyamataiba. Éllovasnak a nagyvállalatok és a szolgáltató cégek számítanak.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraFőként a kis- és középvállalkozások számára lehet kedvező a brit áruházlánc ajánlata.
Szerző(k): Z. B.A progresszív környezeti, társadalmi és vállalatirányítási üzleti gyakorlatok előmozdítása érdekében alakult meg a hazai ESG Szövetség.
Szerző(k): Gulyas ÁbelÚjraindítási akcióterven dolgozik a Gazdasági Kabinet. A Nemzetgazdasági Minisztérium ingatlanbefektetésekbe csatornázná át a lakosság hosszú távú megtakarításait.
Szerző(k): Gulyas ÁbelA nemzetgazdasági miniszter szerint nincs finanszírozási nehézség, az extraprofitadókat azonban a tervezettnél később vezetik ki. Bejelentette: tervben van egy új kkv fejlesztési államtitkárság, és egy új beruházást támogató rendszer létrehozása.
Szerző(k): T. E.2018-ban volt az első nagy áttörés a digitális számlázás világában, amit a NAV valós idejű adatszolgáltatási kötelezettsége indított el. 40 százalék fölött van már az elektronikus számlák aránya az összes kibocsátott számlához képest – mondta lapunknak Ángyán Balázs. A Számlázz.hu ügyvezetője beszélt a cég fejlődési folyamatáról, az ügyfélkör átalakulásáról, környezeti hatásokról, és még a portfólió lehetséges bővítéséről is.
Szerző(k): Horváth Balázs