A demokrata párti amerikai elnök aláhúzta, hivatali idejének utolsó heteiben gondoskodik majd arról, hogy a még elkülönített keretből megmaradt összeget is eljuttassa Ukrajnának. Az USA külügyi szóvivője pedig azt mondta, a republikánusok támogatására is számít a kongresszusban.
Szerző(k): Sándor ZoltánA republikánus jelölt négyet is behúzott a csatatérállamok közül, ezzel megszerezte a szükséges számú elektori szavazatot. A Szenátusban is átvették a hatalmat a republikánusok.
Szerző(k): Vermes ÁdámDonald Trump dominál a csatatér-államokban, a Fox News már bejelentette a győzelmét. Élő közvetítésünk folyamatosan frissül.
Szerző(k): Vígh GáborVizsgálatot indít a Novo Nordisk vezérigazgatójával szemben az Egyesült Államok Kongresszusa, amiért, drágábban adja honfitársainak az Ozempicet, mint más országok betegeinek, illetve fogyni vágyóinak.
Szerző(k): L. K.Egy újabb felmérés azt igazolja, hogy az amerikai felnőttek körében csökken a közösségi platform betiltásának támogatása.
Szerző(k): Zádori BenceTeljes mértékű együttműködést ígért a Donald Trump elleni sikertelen merénylet nyomán indult vizsgálatokban a volt elnök biztonságáért felelős titkosszolgálat (Secret Service) megbízott igazgatója.
Szerző(k): L. K.Az amerikai kongresszus szakbizottsága hosszas meghallgatáson próbálta meg tisztázni, hogyan történhetett meg a Donald Trump elleni merénylet.
Szerző(k): G. É.Az amerikai szenátus demokrata párti segítői kedden találkoznak a Novo Nordisk vezetőivel, hogy megvitassák a Levemir eltűnését az Egyesült Államokból. A dán cég szóvivője a Reutersnek tagadta, hogy a Wegovy és az Ozempic sikere állna a háttérben.
Szerző(k): V. G.A republikánusokkal folytatott csata után Joe Biden aláírta az Ukrajnának szánt segélycsomagot. Hogyan fordult a kocka, amiben Donald Trumpnak és a lengyel elnöknek is nagy szerepe volt?
Szerző(k): Hegedűs Szabolcs