Kiderült, módosítani kell a Paks II. projektszerződéseit, ez árrobbanáshoz vezethet, szétzilálhatja az eddigi keretrendszert, a döntéseket a parlament nélkül hozhatják meg.
Szerző(k): T. E.A kormány 2124-ig magánkézbe adná a főbb budapesti pályaudvarok ingatlanhasznosítását, miközben a területek állami tulajdonban maradnak. A MÁV szerint további egyeztetések várhatók a koncepciók véglegesítéséről.
Szerző(k): T. E.Az oktatási intézményekre és az egészségügyi elektronikus rendszerekre is hatást gyakorolhat a Miniszterelnöki Kabinetiroda új rendeletmódosítása.
Szerző(k): Sándor ZoltánSuba a subához, guba a gubához: úgy tűnik, ezt az elvet vallja Donald Trump is, a megválasztott amerikai elnök ugyanis a hozzá hasonlóan hihetetlenül gazdagok sorával tölti fel a Fehér Házat.
Szerző(k): G. É.A megváltozott gazdasági környezetben új gazdaságpolitikai eszközökre volt szükség a válság előtti 3 százalék feletti növekedési pálya eléréséhez, ezért dolgozta ki a kormány a gazdasági semlegességre építve 21 pontos gazdaságpolitikai akciótervét. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány és a vállalkozói érdekképviseleti szektor közötti szerződés egyre erősebb lesz a jövőben.
Szerző(k): L. K.Bár az állam által tervezett lépések elvileg a lakhatási költségek csökkentését szolgálnák, valószínűbb, hogy tovább emelik az árakat.
Szerző(k): T. E.A szeptember kinevezett francia miniszterelnök, Michel Barnier és kormánya elcsúszott a költségvetés jelentette banánhéjon. Emmanuel Macron francia elnök napokon belül kinevezhet új kormányfőt, egyesek azonban egyenesen az államfő lemondatásának gondolatával kacérkodhatnak. Ez elsősorban az ellenzéki radikális Marine Le Pen érdekében állhat, aki március végén elveszítheti a választhatóságát.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA főpolgármester beszélt az állam által a főváros részére visszatartott 50 milliárd forintról, valamint az olimpiarendezés kérdéséről is.
Szerző(k): L. K.Tíz díjmentesen létesített vezetékből négy végére nem került gázmérő. A díjmentesség kiegészítő feltételeként kerülhet a törvénybe, hogy a felhasználónak a csatlakozási pont rendelkezésre állásától számított egy éven belül fel kell szereltetnie a fogyasztásmérőt, és ha még nem tette meg, 6 hónapon belül kezdeményeznie kell az érintett ingatlan használatba vételi eljárását.
Szerző(k): L. K.