A nehéz helyzetbe került az SK On dél-koreai cég egy „szükséghelyzet-kezelési" csomagot indít, hangsúlyozottan nem a jelenlegi, hanem egy esetleges krízis kialakulásának megelőzésére.
Szerző(k): Gulyas ÁbelA férfit némi ellenkezés után sikerült megmenteni.
Szerző(k): EconomxAz évek óta tartó válságsorozat és szorongás átformálta befektetési szokásainkat.
Szerző(k): Kovács ÁdámTavaly 13 milliárd forintból gazdálkodott a Magyar Vöröskereszt, a civilek jellemzően egy eurónyi összegből négy eurónyi hozzáadott értéket teremtenek, mondta Kardos István, a szervezet főigazgatója.
Szerző(k): Koncsek RitaMeglepően gyorsan alkalmazkodtak a polikrízishez a női felsővezetők a KPMG Global Female Leaders Outlook legutóbbi kutatása szerint.
Szerző(k): L. K.A jemeni húszik támadásai okozta vörös-tengeri hajózási zavarok miatt krízishelyzet alakult ki a négy legnagyobb olaszországi kereskedelmi kikötőben.
Szerző(k): Horváth TiborA következő napokban még a szaharai légáramlatoké lesz a főszerep, de aztán jönnek a hideg hónapok és az új szabályok. A vállalkozókra vonatkozó főbb rendelkezések majd csak 2024. január elsején lépnek hatályba, de egyes elemeit már most alkalmazni kell.
Szerző(k): Sánta AndrásCsődvédelmet kér az Egyesült Államoktól az Evergrande kínai ingatlanfejlesztő csoport a kínai gazdaság aggályai miatt.
Szerző(k): Zádori BenceErős érvek szólnak amellett, hogy Vlagyimir Putyint meggyengítette Prigozsin mostani lázadása. 23 év óta először sok orosz ébredt szombat reggel azzal a kérdéssel, hogy vajon az elnökük még mindig ura-e a helyzetnek.
Szerző(k): Horváth Tibor