Az Országos Roma Önkormányzat felelőtlen gazdálkodása, valamint az EMMI hanyagsága okozta a „Híd a munka világába” elnevezésű projekt sikertelenségét – állapította meg az Integritás Hatóság.
Szerző(k): Horváth TiborKözépiskolás fiúk rongáltak meg egy önkormányzati tulajdonú elektromos kerékpárt, 1,5 éves próbaidőre bocsátották őket.
Szerző(k): T. E.Március végéig az egy évvel korábbinál háromszor több, összesen 16 milliárd forintnyi kárt okoztak a bűnözők. Ugyanakkor a megakadályozott visszaélések száma is a duplájára nőtt.
Szerző(k): Zádori BenceA háború mindig jó üzlet, de a helyreállítás még annál is jobb - állítja Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő. Ukrajna rehabilitációs költségeit jelenleg 486 milliárd dollárra becsülik, a segélyező országok pedig kamatostul fogják benyújtani a számlát a háború után.
Szerző(k): Balatoni LillaÉvente több mint 100 millió forint kárt okoznak a rongálók MÁV-Volán-csoport járműveiben.
Szerző(k): V. G.Brutális károkozást végzett a III. kerületben egy férfi, akinek a hársfák, a métengek és a begóniák mellett a személyautók is az útjában voltak.
Szerző(k): Horváth TiborVádiratot nyújtott be a Szigetvári Járási Ügyészség lopás bűntette miatt egy Pécs melletti településen pékséget üzemeltető férfi ellen, mert szabálytalanul vételezte az áramot.
Szerző(k): Zádori BenceA háromszoros világbajnok kenus Joób Márton is indul Szeged polgármesteri székéért. A csalással vádolt politikust a Szögedi Polgárok Egyesülete támogatja, amely mind a 19 körzetben állít jelöltet.
Szerző(k): Zádori BenceAz Europol jelentése szerint a bűnszövetkezetek együttesen 25 ezer tagot számlálnak.
Szerző(k): Zádori Bence