Kőrösi Csaba, a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója az Economxnak adott interjújában arról is beszélt, hogy hibát követnénk el, ha alábecsülnénk a kínai teljesítményt a zöld átállás területén. Az ENSZ Közgyűlés korábbi elnöke szerint a fenntarthatósági fordulat lehet az a terület, ahol stratégiailag az Európai Unió globális játékosként tudja pozicionálni magát.
Szerző(k): Vermes ÁdámA volt köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett adásában beszélgetett a két város polgármesterével, amelyben szó esett az eddigi természetvédelmi teljesítéseikről, illetve céljaikról.
Szerző(k): EconomxA világ népességének fele, azaz ötmilliárd ember 2050-re vízhiányos területen fog élni, és ez nemcsak a lakosság, hanem a mezőgazdaság, valamint az ipar szempontjából is gondot jelent – mondta Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke egy budapesti középiskolásoknak tartott előadásán.
Szerző(k): Horváth TiborEgyre több civil szervezet és véleményvezér foglalkozik a fenntarthatóság témakörével. Az Ifjúságkutató Intézet és a Klímapolitikai Intézet annak járt utána, hogy a magyar fiatalok mennyire ismerik a zöld témával foglalkozó társaságokat és a zöld aktivistákat. Greta Thunberg környezetvédelmi aktivista mögött Áder János volt államfő magabiztosan birtokolja a második helyet ismertségben.
Szerző(k): Horváth Tibor